Deákok a szabadság szolgálatában

Szereplők: Tavasy Lajos – igazgató. Clair Ignác – tornatanár. Báró Podmaniczky Frigyes – tanítvány, később huszárkapitány. Mekler Sándor – tanítvány, Diófy Péter – tanítvány, Zilsz Andor – tanítvány, Jánisch Ottó – tanítvány, Banhofer István - tanítvány, Nagy Pál – tanítvány, Vogel Gyula – tanítvány, Anna – Andor húga, Böske – Gyula húga, Mária –Sándor húga.

Első jelenet

Osztályterem, diákok beszélgetnek (állva).

Diófy Péter: Pali! Gyere ide!

Nagy Pál: Most nem érek rá. Római történelmet kell tanulnom (kezében a tankönyv).

Diófy Péter: Nem tanultad még meg?

Nagy Pál: Nem, nem volt rá időm.

Diófy Péter: Mi dolgod volt tegnap, hogy nem volt rá időd? Azt hittem, most igyekezel tanulni…

Nagy Pál: Persze, hogy igyekezem! De tegnap nem volt rá időm. Segítenem kellett apámnak a műhelyben.

Diófy Péter: Á igen, a jó öreg mester. Pedig őt mindenki úgy ismeri, mint aki nem szívesen kér segítséget.

Nagy Pál: Igen, rendszerint nem fogad el senkitől segítséget. Tegnap azonban, mikor meghallotta, hogy Jellasics már a Balatonnál jár, akkorát csapott az asztalra, hogy valószínűleg eltörte az egyik ujját…

Banhofer István (közbevág): Azt a kacifántos mindenségit! Jellasics már a Balatonnál jár! És én erről miért nem tudok?

Nagy Pál: Nyugi, én is csak tegnap tudtam meg (Istvánhoz beszél). Tessék, itt van a Nevelési Emléklapok legfrissebb száma. Tavasy igazgató urat is láthatóan zaklatják az események. Amúgy miért hívtál az imént Péter?

Diófy Péter: (Andorral együtt belemélyed az újságba) Nem érdekes, nem érdekes… Nézd Pali! Itt az áll, hogy aki teheti, jelentkezzen honvédnak vagy tüzérnek. Te! Szerinted nem kellene nekünk is jelentkezni?

Nagy Pál: Nem tudom. Most, hogy az összeütközés elkerülhetetlen, lehet, hogy otthon nagyobb szükség van ránk. István, te mit mondasz?

Banhofer István: Szerintem ezt ne most vitassuk meg. Gyertek, ott jön Tavasy igazgató úr és láthatóan valami fontosat akar mondani. (leülnek)

Osztályterem, a diákok leülnek.

Tavasy Lajos: (névsort olvas, minden diák „Jelennel” vagy „Itt vagyok”-al nyugtáz) Banhofer István, Diófy Péter, Jánisch Ottó, Mekler Sándor, Nagy Pál, Podmaniczky Frigyes, Vogel Gyula, Zilsz Andor. Nagyszerű, teljes a létszám!

Kedves diákok! Bizonyára Önök is tudják, hogy nehéz időket él az ország. Nemrég még virágba borult a főváros, és a szabadság illata lengte be az utcákat, a nép, ha csak egy kis időre is, de fellélegezhetett. Most azonban minden veszni látszik! Úgy tűnik, hogy a Habsburg-ház megszegte ígéretét, és nem hajlandó elismerni Magyarország függetlenségét. A miniszter úr lemondott, küldöttségünket nem fogadták Bécsben. És most, rajtunk is áll kedves diákok, hogy meddig őrizheti meg országunk szabadságát. Jellasics már a Balatonnál jár, és ha nem sikerül megállítani, kemény ostromra számíthatunk. Ezért tehát, kérem Önöket, hogy aki teheti, jelentkezzen honvédnek vagy tüzérnek, illetve nézzen utána, mivel tehetné hasznossá magát. Ma délután a nagyobb diákokkal csatlakozunk a pesti sáncépítőkhöz. Páran már jelezték, hogy ott lesznek, de több embert várok. Tehát aki úgy érzi, hogy elbír egy ásót, és még nem jelezte, hogy jönne, az délután háromra jöjjön az iskola elé! Onnan indulunk. Aki tud, hozzon ásót, lapátot otthonról, hogy biztosan legyen elég. És kedves diákok, még valami. Ameddig a rend nem áll helyre, a tanítás szünetel.

Második jelenet

Délután három óra, az iskola kapuja. Gyülekeznek a diákok, ásókat, lapátokat hoznak (vállukon van, ill. támaszkodnak rájuk).

Jánisch Ottó: Szervusz, Gyuszi! Megérkezett már a jó öreg Tavasy?

Vogel Gyula: Szervusz, Ottó! Nem, még nem érkezett meg. Nem kellett volna így rohannod, most van csak három óra.

Jánisch Ottó: Tudom, tudom, de még be kellett ugranom József bácsihoz. Az ásómnak eltört a nyele, és ki kellett cserélni. Tudod, József bácsi a legjobb, ha famunkáról van szó.

Vogel Gyula: Igen, tudom. Hatéves koromban kaptam tőle egy fakardot. Sajnos már eltört, de mesteri munka volt!

(Megérkezik Zilsz Anna):

Zilsz Anna: Andor! Andikám!

Zilsz Andor: Hugicám! Kérlek, ne hívj „Andikámnak” a barátaim előtt! (többiek kuncognak, Andor és Anna kicsit szégyenkezik) Egyébként, hogy kerülsz te ide? Nem otthon kéne lenned?

Zilsz Anna: Édesanyánk küldött egy kis pogácsát. (átadja a kosarat)

Zilsz Andor: Mond meg édesanyánknak, hogy köszönjük szépen! Biztosan nagyon finom! (Anna még marad, eleinte fél valamit megkérdezni, végül megkérdi)

Zilsz Anna: Te, Andor! Esetleg tudnék valamiben segíteni? Nem kell még hazamennem! Bátyus, enged meg! Kérlek szépen!

Zilsz Andor: Nem is tudom Anna… Na, jó, maradhatsz, csak ne legyél láb alatt!

Zilsz Anna: Nem leszek, megígérem.

Jánisch Ottó: Nézzétek, ott jön Clair tanár úr!

Vogel Gyula: Igen, látom. De mi van a vállán?

Nagy Pál: Hát, biztos nem egy köteg ásót cipel…

Diófy Péter: Szerintem sokkal érdekesebb az, amit maga előtt görget. Vicces, olyan, mint aki a földet kémleli, hátha talál egy tízforintost.

Podmaniczky Frigyes: A hordó elkelhet a sáncépítésnél. De hogy mi lehet a vállán, azt még én sem tudom megmondani… hacsak… nem egy hordó puskaport görget, és a vállán nem szuronyos puskák lógnak!

Mekler Sándor: Igazad lehet! Nézzétek! Azok ott a puskák szuronyai!

Diófy Péter: Vajon honnan szerezhette a fegyvereket? Hiszen a tornatanárunk!

Podmaniczky Frigyes: Apámtól tudom, hogy Clair Ignác emigráns volt. I. Napóleon gárdatisztje volt.

Nagy Pál: Tyű! Ez oltári! Sohasem gondoltam volna, hogy Clair tanár úr katona volt.

Podmaniczky Frigyes: Pedig az volt. Méghozzá nem is akármilyen és nem is akárhol. De szerintem ő erről személyesen többet tud mesélni. Itt jön!

Clair Ignác: Üdv, diáksereg! Akkor tartunk egy extra tornaórát? Bemelegítésként kocogás a sáncépítőkig!

Banhofer István: Jó napot, tanár úr! Látom, a humorérzékét nem vesztette el ezekben a zavaros napokban sem.

Clair Ignác: István, a vidámság az egyik legjobb fegyver a nehéz idők ellen! De ha már a fegyvereknél tartunk, nézzék ezeket!

Diófy Péter: Hú! Ezek igazi francia fegyverek! Kipróbálhatok egyet?

Clair Ignác: Ki bizony! Sőt, aki a sáncépítés alatt nem forgat ásót, az ilyet fog forgatni. Meg kell tanulniuk használni a puskát, ezért megtanítom önöket a pontos lövésre és a szuronyvívásra.

Jánisch Ottó: Igaz, tanár úr, hogy ön őfelsége, Bonaparte Napóleon gárdatisztje volt?

Clair Ignác: Igaz, bizony! Azok voltak ám a betyár idők! Na, de most már induljunk! Az igazgató úr a sáncoknál vár!

Sáncoknál, diákok ásnak, Podmaniczky Frigyes, Vogel Gyula, Mekler Sándor a színen.

Podmaniczky Frigyes: Ezt a kemény munkát! Bevallom, régen lenéztem az ásást és a hozzá hasonló alantasabb foglalkozásokat. Istenemre mondom, szívből sajnálom azokat a szerencsétleneket, akik ezzel keresik a kenyerüket!

Mekler Sándor: Ne nyavalyogj már annyit, hogyan fogsz így kardot forgatni?

Podmaniczky Frigyes: A kardforgatás sokkal egyszerűbb, mint ez. Nézd! (felkapja az ásót és vívó mozdulatokat végez vele a levegőbe, Tavasy belép a színre)

Tavasy Lajos: Üdv, diákok! Hogy megy a munka? Látom, Podmaniczky úrfi egészen beleélte magát az ostromhangulatba.

Vogel Gyula: Igen, vérbeli huszár! (kuncog)

Podmaniczky Frigyes: (kicsit elszégyelli magát, elkezd serényen ásni) Csak ne lenne ilyen kemény a föld! Belegörbül az ásóm!

Clair Ignác: (nincs a színen, a színfalak mögül elkiáltja magát, minden szereplő a színpadon abba az irányba néz, kapja a fejét) Ááá, ez a fejem volt! Tájékoztatnám Önt kedves Diófy, hogy nem az ostromon tartózkodunk! És főleg nem én vagyok az, akit kupán kellene vágni!

Mekler Sándor: Hát ezt meg mire véljem?

Podmaniczky Frigyes: Dunsztom sincs, Sanyi. Péter biztos hozta a formáját.

Tavasy Lajos: Legjobb lesz, ha megnézem. Kilencig dolgozhatunk. Utána az éjjeli őrjáraté a terep. Gyerünk fiúk, már csak két óra! (eltűnik a színről).

Podmaniczky Frigyes: Hallottátok? Még két óra!

Vogel Gyula: Hallottam. Énekeljünk valamit, akkor talán gyorsabban repül az idő.

Mekler Sándor: Jó ötlet. Melyik dalra gondoltál?

Vogel Gyula: Legyen, mondjuk a… Geszte Jóska!

Podmaniczky Frigyes: Hadd, szóljon! (együtt éneklik a Geszte Jóskát a színpadon, közben ásást imitálnak)

Geszte Jóska

Kocsmárosné, nekem halat süttessen,
Melléje meg citromos bort tetessen,
Szolgálóját trácsának kiállítsa,
Ha zsandár jön, riadásra szólítsa!

Szolgálója beszalad nagy ijedten:
Itt áll kilenc zsandár kivont fegyverrel!
Geszte Jóska sem vette ezt tréfára,
Felpattant a daruszőrű lovára.

Bevágtatott a bakonyi erdőbe,
Lova lába megbotlott egy nagy kőbe.
Rákiált a komiszáros kapitány:
Geszte Jóska, nem jársz többé paripán!

Geszte Jóska sárgaréz sarkantyúja
Nem pörög már fehér Nyíregyházába.
Inkább pörög Vég-Egör városába,
Mikor húzzák föl az akasztófára.

Böske és Mária belép a színre.

Mekler Mária és Vogel Böske: Szervusztok!

Mekler Sándor: Szervusz, Mari! Hát te mit keresel itt?

Mekler Mária: Jöttünk szólni, hogy hamarosan készen van a vacsora és anyánk azt üzeni, hogy induljatok hazafelé!

Vogel Böske: Ugye emlékszel, Gyuszi. Nekünk még el kell menni egy kis lisztért Kovácsnéhoz.

Vogel Gyula: Jó, hogy jössz Bözsi! El is felejtettem! További jó munkát fiúk! Nekem mennem kell! Szervusztok! (lemennek Böskével a színpadról)

Mekler Sándor: Ej, hogy elrepült az idő! Énekelve valóban könnyebb minden. Nekem is menni kell. Frigyes, velünk tartasz?

Podmaniczky Frigyes: Naná! Jó móka a sáncépítés, de nem egyedül! Gyerünk, induljunk!

(elindulnak)

Mekler Sándor: Nem vagyok én hozzászokva az ilyesmihez. Még a hátam is megfájdult.

Podmaniczky Frigyes: Keményen dolgoztunk, annyi bizonyos. De szerintem Clair tanár úr volt az, aki a legjobban kitett magáért, ma délután. Először az ásót forgatta serényen, utána az a puskaoktatás…

Mekler Sándor: Sohasem gondoltam volna, hogy ennyi türelme van, annyi szent.

Podmaniczky Frigyes: Hát igen. Péternek nem ment túlságosan a dolog. Először fejbe vágta a tanár urat az ásóval, majd az-az ablakos történet… de egyik sem volt szándékos.

Mekler Sándor: Igen, amikor a golyó annak a bérháznak az ablakát találta el, azt hittem, a tanár úr felrobban mérgében. De úgy tűnik, ma nem lehetett kizökkenteni vidám hangulatából.

Podmaniczky Frigyes: Lehet, hogy az igazgató úr jelenléte intette türelemre.

Mekler Sándor. Lehet. És mi a véleményed a lövésoktatásról? Szerintem remek volt!

Podmaniczky Frigyes: Én az apámtól már tanultam lőni korábban. Azért jó, hogy ti is megtanultátok, legalább ennyivel is többen leszünk a honvédezredben.

Mekler Sándor: Bevonulsz? Eddig nem is említetted.

Podmaniczky Frigyes: Tudod, a katonáskodás nálunk családi hagyomány. Most különösen szükséges, hogy aki tud, ragadjon fegyvert. Velem tartasz?

Mekler Sándor: Persze. Nem tudnám elviselni, hogy miközben honfitársaim esnek el, én ne kínáljam fel véremet a nemzetnek.

Podmaniczky Frigyes: Ez a beszéd pajtás! Akkor találkozunk a seregben.

Mekler Sándor: Úgy legyen. (elindulnak, különböző irányba lemennek a színpadról, Tavasy és Clair színpadra lép)

Harmadik jelenet

Tanárok éjjeli őrjárata.

Clair Ignác: Jó estét, igazgató úr! Nem is tudtam, hogy Ön is csatlakozott az éjjeli őrjárathoz.

Tavasy Lajos: Jó estét, Clair! Úgy érzem, itt van most a helyem. De egye fene ezt a magázódós viccet! Nem is tudom, már hányadszorra sütjük el…

Clair Ignác: Huszonharmadszorra, egész pontosan. De fő a vidámság, nem igaz, Lajos öcsém?

Tavasy Lajos: Abból elkél mostanság, de valami újdonság sem ártana Ignác bátyám, nemde?

Clair Ignác: Majd töröm rajta a fejem. Te mit tudsz, igaz, hogy Jellasiccsal Pákozdnál készülnek összecsapni a magyar főerők?

Tavasy Lajos: Valószínűleg így van. Én is ezt hallottam.

Clair Ignác: Szörnyű, hogy így alakultak az események. Pedig tavasszal még minden olyan könnyűnek és szépnek tűnt. Most meg attól tartunk, hogy a horvát bán elfoglalja Pestet.

Tavasy Lajos: Igen, ezért vagyunk most itt. Azért azt sajnálom, hogy az iskolában nem folytatódhat a tanítás. Már egészen szépen alakultak a dolgok az intézményben.

Clair Ignác: Schedius kitett magáért. Igazi szellemi vezetője volt iskolánknak. A Nevelési Emléklapok is nagyszerű ötlet volt. Kár, hogy elment. De lehet, hogy jobb, hogy nem kell üresen látnia szeretett iskoláját. Hogyan is hangzott a versed? A könny pereg…

Tavasy Lajos:

A könny leperg, a gyász marad,

Mely honfiért zokog,

S bár léte szála megszakadt,

Emléke élni fog.

Míg e hazában férfi lész

Nevelni gyermeket,

Lészen magyar kegyelni kész

A Schedius nevet.

Clair Ignác: Biztos örülne, ha hallaná, milyen hálásak vagyunk neki… Nézd csak, mit csinál ott az-az ember? (a távolba néz)

Tavasy Lajos: Hol? Igen, látom, már. Nem tudja, hogy nem lenne szabad az utcán kóborolnia?

Clair Ignác: Ezek szerint nem tudja, hogy csak az éjjeli őrjárat tartózkodhat este kilenc után az utcán.

Tavasy Lajos: Akkor világosítsuk fel! Induljunk!

Lesétálnak a színről. 1848-49-es képek vetítése, mellette korhoz illő zene. Pár percen keresztül.

Negyedik jelenet

Pilvax kávéház, a világosi fegyverletétel után pár hónappal. Pali bal szeme bekötve, Péter fél karja hiányzik.

Nagy Pál: Péter! Gyere ide!

Diófy Péter: Pali! Barátom! Ej, de régen nem láttalak!

Nagy Pál: Pontosan egy éve. Fura, hogy most ott ülünk, ahonnan az események elindultak.

Diófy Péter: Igen, itt nemrég még Petőfi szavalta a tizenkét pontot, most pedig ő is eltűnt sokakkal együtt… nem sokon múlott, hogy én is otthagytam a fogam Aradnál.

Nagy Pál: Hát, ha a fogadat nem is, de fél karodat otthagytad!

Diófy Péter: Ágyú áldozata lett. Látom te sem úsztad meg sérülés nélkül. Mi történt a bal szemeddel? Golyónak esett áldozatul?

Nagy Pál: Dehogy, akkor már nem élnék. Egy orosz szúrta ki a szuronyával.

Diófy Péter: Legalább mi életben maradtunk. Szegény Mekler, elesett Komárom ostrománál.

Nagy Pál: Isten nyugosztalja, a hazáért halt meg! Remélem, Podmaniczky megmenekül a hóhér kezétől. Akkor sajnáltam, de most már nem bánom, hogy nem lettem huszárkapitány.

Diófy Péter: Az ifjú Podmaniczky is Világosnál tette le a fegyvert. Szerintem elég befolyásos ember az öreg Podmaniczky báró, hogy a fia ne kerüljön hóhér keze alá. Maximum lefokozzák, és közlegényként kell egy darabon szolgálnia a császárt.

Nagy Pál: Igazad lehet. Szegény Tavasy igazgató urat is lefokozták, sőt Itáliába küldték. Tudom, mert ő is Dévánál tette le a fegyvert velem együtt.

Diófy Péter: Kár. Pedig remek tanár és nagyszerű igazgató volt. Öröm volt tőle tanulni. Talán egyszer visszatér az iskolába, mert vele a gimnázium veszített a legtöbbet. Nélküle sohasem lesz már minden olyan, mint régen.

Nagy Pál: Legalábbis addig biztosan nem, amíg Haynau van hatalmon. Reménykednünk kell, hátha jobbra fordulnak a dolgok.

Diófy Péter: Jól mondod. Lám, nem hiába mondta egy éve Petőfi, hogy: (együtt szavalják a Kemény szél fúj című verset a közönség felé fordulva, lassan a hátuk mögött a többi szereplő is megjelenik, meghajlás.)

Kemény szél fúj, lángra kap a szikra,
Vigyázzatok a házaitokra,
Hátha mire a nap lehanyatlik,
Tűzben állunk már tetőtül-talpig.

Édes hazám, régi magyar nemzet,
Alszik-e csak a vitézség benned,
Vagy apáink halálával elhalt?
Illik-e még oldaladra a kard?

Magyar nemzet, ha rád kerül a sor,
Léssz-e megint, ami voltál egykor?
Oly hatalmas harcos, ki szemével
Jobban ölt, mint más a fegyverével!

A világot védtük hajdanában
A tatár és a török világban;
Vajon most, ha eljön a nagy munka,
Meg bírjuk-e védni mi magunkat?

Oh magyarok istene, add jelit,
Ha a kenyértörés elközelit,
Hogy az égben uralkodol még te
A magad s néped dicsőségére!