Kettő Mózes, három, tizennégy

A pusztában gyakran látni égő csipkebokrot. Ez rendszerint figyelmeztető jel, ugyanis a száraz bokor hamar leég, s a tűz tovaterjedve lángba boríthat mindent, ami él.

A Tűz fenntartja az életet, ám munkája gyümölcse nem új teremtésben, hanem a régi elpusztításában rejlik, segítve az élet körforgását. S az élet a hamvakból az aranytollú főnixmadárhoz hasonlatosan, mindig újra kezdődik. Hiszen ezért Élet. A Halál, ugyan látszólag korlátlan hatalommal bír felette, a létet mégsem tudja elpusztítani.

De mi is az, hogy Lét? Maga a Mindenség. A nagy „Vagyok”, minden, ami volt, van és lesz.

A Létnek nincs ellentéte, nem fogható fel a dualisztikus gondolkodás szerint. Amikor magyarul nem-létről beszélünk, akkor valójában nem-életre gondolunk, azaz a Halálra. Csakhogy a Halál is valós, létező dolog, így csak egy kisebb halmazt képez a Halmazok Halmazán, a Mindenségen belül.

A Lét minden dolgok lényege. Általa lett minden, s nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Ő a Mozdulatlan Mozgató, a Teremtő és a Megtartó, Örök Jelenlét és szüntelen figyelő Tudatosság, akinek semmi sem lehetetlen.

János evangélista és Descartes újkori filozófus szerint Ő maga az Ige, tehát a Létet, mint a Gondolatok Forrását, Óceánját határozzák meg. Azonban mindketten tévednek.

Jánosnak igaza van abban, hogy a Lét a teremtmény, azaz a létrejött számára először az Igén, mint az isteni Elme első gondolatán keresztül nyilvánul meg (ami maga lesz a Világ, s minden létező). Descartes viszont teljes tévúton jár, amikor a gondolkodás képességét teszi a létezés biztos alapjává. Egyrészt, mert a gondolkodás képessége a Földön csupán az ember sajátja, mégis, az életnek milliárdnyi arca van az emberen kívül. Másrészt, az élettelen természet sem léttelen, az egyetemes törvények, az ásványok, a föld, a levegő, a víz és a tűz manifesztációi mind létezők, legfeljebb az Élet másképpen érzékelhető bennük, mint az élőlényekben.

A régiek nem véletlenül antropomorfizálták az „élettelen” természet erőit. A kézenfekvő magyarázat szerint ezt azért tették, hogy magyarázattal szolgáljanak a koruk által megmagyarázhatatlan jelenségekre. Részben ez is igaz lehet, ám súlyos hiba azt gondolni, hogy őseink ennyire egyszerűek és gyerekesek voltak abban a korban, amikor a tudományok alapjai megszülettek, s olyan csodálatos épületek emelkedtek, mint a Gízai Nagy Piramis, vagy a Machu Pichu. Természetesen, szintén téves az a manapság ezoterikus körökben népszerű szemlélet, amely szerint minden istennő és isten élő személy, akik az ősi mítoszokban szerepelnek. Ez az írás terjedelménél fogva kevés ahhoz, hogy részletes magyarázattal szolgáljon a mítoszok ősi szimbólumrendszerére, azonban a Lényeget e szerény keretek között is megmutathatjuk. Elég, ha feltesszük a kérdést: Hol az Élet az élettelen természetben? Vagy kizárja egymást e kettő?

Paradoxon módon a nem-élő is legalább annyira él, mint az élőlények, ha az Életet, mint Létet definiáljuk. A Lét ugyanis, mint már mondottuk, minden dolgok lényege, esszenciája.

Fizikusként Energiamezőre gondolnánk, biológusként a Természetre, filozófusként a Mozdulatlan Mozgatóra, ezoterikusként a Legfelsőbb Lényre, keresztényként a Szentháromságra, zsidóként JHVH-ra, muszlimként Allahra, hinduként Brahmanra, buddhistaként a Semmire, taoistaként a Tao-ra, shinto-hívőként a Ki-re, dél-amerikai indiánként a Sas-ra, ateistaként pedig a Valóságra. A Lét mindenhol jelen van, s a Világmindenség minden szépsége, öröme, békéje csak Rajta keresztül tapasztalható meg, s érzékelhető.

Ő minden dolgok Atyja és Anyja, a Megnyilvánult és a Megnyilvánulhatatlan, az Egyetemes Törvény, az Igazság, a Szent, az igaz és egyetlen Isten, az Örök Misztérium.

Mi, emberek megtalálhatjuk Őt a minket körülvevő Univerzumban, korlátolt elménkkel meg sohasem érthetjük, mégis megtapasztalhatjuk önmagunkon keresztül. Ekkor tér haza a tékozló fiú. Az Emberfia Isten Fiává válik. Mert a Lét a Csendből figyel, örök Jelenlétként, most, és mindörökkön örökké…