Tormay Cécile: A régi ház

Álarcok a regényben

Tormay Cécile, A régi ház című regényét mélyen átszövik az érzelmek. Az írónő mesterien érzékelteti az emberi lélek viharait, titkos vágyait, legkínzóbb fájdalmait. Engem ez a fajta, sokszor „lélekmarcangoló” stílus érintett meg a legjobban. Bevallom, fiú létemre néha már ki-kicsordultak a könnyeim egy-egy szomorúbb résznél, annyira átéreztem a szereplők szenvedését. Márpedig egyiküknek sem jutott valami fényes életút. Vajon mi volt balsorsuk forrása?

Mint minden ember a világon, A régi ház szereplői is keresik a boldogságot. Ulwing Kristóf, az öreg építőmester a jól végzett munka gyümölcsében és családjában leli örömét. Ő még sikeres és boldog életet él, mert pontosan tudja, hogy mi az, ami igazán számít az életben. Számára családja boldogulása a legfontosabb, és igyekszik minél biztosabb alapokat teremteni nekik. Az építőmester jelleme a történet folyamán tiszta és világos, nem kényszerül énidegen szerepjátékra.

Fia, János Hubert már nem ilyen szerencsés. Hatalmas apja árnyékában kell felnőnie, aki elvárja fiától, hogy méltó örököse legyen életművének. A gyenge akaratú és önbizalomhiányos János Hubert elsőként vesz álarcot. Behódol apja akaratának, és megpróbál a kedvére tenni, miközben saját álmai, céljai feladására kényszerül. A műből kiderül, hogy még szerelméről is le kell mondania a lány származása miatt. Miután meghal az öreg Ulwing, János Hubert szép lassan összeomlik. A sok-sokévi színészkedés végül összeroppantja a lelkét, és boldogtalan énje keményen megsarcolja a testet, mely annyi évig tartotta rabláncon. Ő az első áldozata a regényt uraló „álarcosbálnak”.

Az ifjabb Ulwing Kristóf szintén önmaga prédájává válik. Kristóf már kicsi gyerekkorától fogva a saját fantáziavilágában él. Fiatal elméje hamis képet formál a valóságról, számára az álom és a reális világ összemosódik. Ezután nem csoda, hogy kudarcot kudarcra halmoz, míg végül kurtizánokba és szerencsejátékba temeti bánatát, ami természetesen csak ront a helyzetén. Ha szembenézne a problémáival, és feltárná azokat családja előtt, talán elkerülhetné a végső katasztrófát. De Kristóf is álarcot visel. Hamis arca elrejti szenvedélybeteg lelkét szerettei elől, így nem kaphat időben segítséget. Végül őt is elragadja az álarcosbál halálos keringője.

Kristóf testvére, Anna a regény főszereplője. Az olvasó Anna szemszögéből szemléli az eseményeket, őt ismeri meg a legjobban, vele tud igazán együttérezni. A mély érzésű lány mindig is kilógott a sorból. Koraérett, s a vele egykorú lányok nem kedvelik, ezért Anna magányosnak érzi magát a régi ház falain kívül. Ez a ház az ő menedéke a kegyetlen külvilág elől. A lány csak a mű végén csatlakozik az álarcosok seregéhez. Álarcával elzárja magát férjétől, és vele együtt a boldogságtól is. Anna ugyan túléli a lélekgyilkos keringőt, de neki is rengeteget kell szenvednie miatta.

Anna férje, Illey Tamás életútján csúcsosodik ki az álarc-probléma. Az ősei birtoka után sóvárgó férfi azzal, hogy tetteti a boldogságot, és elfojtja mélységes szomorúságát, az egészségét is tönkre teszi. Tamás azokat az éveket pazarolja el, amelyekben a legboldogabbnak kellene lennie. Álarca falat képez közte és felesége közt, pedig sebét csak Anna elfogadó szeretete gyógyíthatná be. Végül a láncra vert én Tamáson is bosszút áll, s akkor márt tört a szívébe, amikor a férfi már letépné álarcát.

A regény szerencsétlen szereplői sorsából levonható hát a végső tanulság. Az életben nem érdemes álarcot viselni. A világ azt akarja, hogy legyünk olyanok, mint mindenki más. Kövessük az aktuális divatot, vegyük meg a legdrágább mobiltelefont, nézzük ezt meg ezt a tv-műsort stb., mert mindenki ezt csinálja. Miközben mások szeretetét lesve beállunk az álarcosok közé, elveszítjük valódi önmagunkat, ami előbb-utóbb boldogtalansághoz vezet. Az ifjabb Ulwing Kristóf példáján jól látható, hogy hova vezet az efféle életmód. Kristóf elkezd játszani a tőzsdén. Ugyan figyelmeztetik, hogy ez veszélyes játék, mire a fiú csak legyint, mert „mindenki ezt csinálja”. Végül elveszíti minden vagyonát, és összetört lelke öngyilkosságba hajszolja. Van azonban a műnek egy pozitív példája is.

Ulwing Sebestyén az öreg építőmesterrel együtt érkezik Pestre. A testvér Budán telepedik le, és óraüzletet nyit. Az öreg órás nem vágyik sokra. Megbecsüli azt, amije van, és lelkiismeretéhez méltón cselekszik minden tettében. Sebestyén nem én-tagadó, nem szerepjátékos. Sokáig ő az egyetlen biztos pont Anna életében, akire mindig számíthat, aki mindig őszinte hozzá, és aki sosem visel álarcot. Bár testvérénél jóval szerényebb életet él, mégis Ulwing Sebestyén nevét nem mossa el az idő folyama, míg bátyja életműve romba dől.

Kettejük példájából levonhatunk még egy tanulságot. Az ember tervei mindig bizonytalanok. Akármilyen alaposan tervezzük is jövőnket, sokszor máshogy fog alakulni, mint ahogy azt mi elképzeljük. Mindannyian Isten kezében vagyunk. Ő vigyáz ránk, így nincs szükségünk álarcokra boldogulásunkhoz. Cselekedjünk mindig lelkiismeretünk szerint, és életünk Isten áldásában nem fog hiányt szenvedni.