Válasszák meg az uralkodót a holtak

Minden állampolgár szuverén jogának tartom, hogy arra szavazzon, akire csak kedve szottyan.

Azért szavazol, mert meggyőződésed, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve?

Vagy azért, mert már az apád is oda voksolt?

Esetleg, erkölcsi aggályaid vannak az ország vezetésével kapcsolatban?

Teljesen mindegy.

Az állam nem szűnik meg államnak lenni, mert mások irányítják.

Az uralkodó nem szűnik meg uralkodónak lenni csak azért, mert leveti a bőrét és arcot cserél.

És az ember, az egyszerű nép sem lesz több alattvalónál csak azért, mert demokráciának, vagy diktatúrának hívják azt az államformát, amelyben él.

Az állam léte szükséges rossz.

Az eredeti célja az volt, hogy megvédjen bennünket.

Az uralkodó pedig az az ember, akinek ez a felelősség éjjel-nappal a vállát nyomja.

Nem számít, hogy hívják. Nem számít mi a titulusa, címe, hogy miről szól a hivatalos munkaszerződése.

Van hatalma dönteni a sorsod felől?

Döntései befolyásolják neked és a családodnak az életét, egészségét, szociális és anyagi helyzetét?

És ami a legfontosabb, vasmarkában tartja az időd, a szabadságod, saját és gyermekeid jövőjét?

Nos, aki erre egy országon belül, egyedül képes, az a te hűbérurad, királyod, urad és parancsolód.

Ő az, aki uralkodik, s neked kötelességed, hogy engedelmeskedjél neki. Ez saját és családod jól felfogott érdeke.

Ideális esetben, az uralkodó hatalma az országa határáig terjed ki.

Ott áll a fal, a kerítés és a szomszédban már egy másik király (vagy királynő) birodalma kezdődik.

Mi erre jogosítottuk fel egyszer réges-régen, amikor megalapítottuk az államot (nem, István a tízezresről, nem rád gondolok…).

Csakhogy, ez manapság, globalizálódott világunkban már nem ilyen egyszerű.

A királyok és királynők birodalmai összekuszálódtak és csak kevesen tartják tiszteletben mások területét.

Ki adott például engedélyt a bankoknak, a multinacionális vállalatoknak, hogy uralkodjanak felettünk?

Mert hatalmuk mérete és életünkre gyakorolt hatása miatt ők igenis uralkodónak számítanak.

Egy szolga sem szolgálhat két urat… Ez modern politikai rendszerünk egyik alapbetegsége.

Éppen ezért, egy országban nem lehet több uralkodó, csak egyetlen egy.

Az nem működik, hogy a társaság fele jobbra megy, a másik meg balra, vagy egyet lépünk előre, majd kettőt hátra.

Nem szólhat bele minden paraszt és hízott képű bankár életünk sorsába, s nem uralkodhatnak felettünk idegen lordok uzsoraárak által sem.

Mi lemondtunk a sorsunk, életünk feletti hatalmunk legjaváról azért, hogy az államot feltölthessük erővel.

Vért, verítéket nem kímélve megalkottuk magunknak ezt a kolosszus gólemet, hogy védelmezzen minket.

Hogy nyugodtan alhassunk a vadaktól és a rablóktól éjjel, hogy békében és elégedettséggel végezhessük munkánkat, s gyermekeink jövője is egyre fényesebb legyen.

Az uralkodó pedig maga az állam.

Egy személyben kell legyen mindannyiunk életének a védelmezője.

Törvényei által biztosítja országában a rendet és a biztonságot, de legfőképp őrzi-óvja alattvalói testi, lelki és szellemi épségét; egyúttal biztosítván mindenkinek a folyamatos fejlődés és növekedés lehetőségét is.

Vezeti és tanítja népét arra, hogyan érheti el e célokat közös erővel.

A politika tehát nem tánc, hanem a legvéresebb háború, és áldozatainak száma megállapítható az éves halálozási ráta alapján.

Igaz, nem lehet minden ember halála az uralkodó felelőssége, hiszen az emberek általában nem szoktak örökké egyazon formában élni…

De vajon minden 90, 80, 70, 60 stb. év alatt eltávozott állampolgár természetes halált hal?

Valójában minél lejjebb mászunk ezen a sötét korfán, annál nagyobb lesz gyászunkban az uralkodó felelőssége.

Ugyanis, ha az uralkodó az állam, és az állam legfőbb feladata és rendeltetése népe életének megóvása bármi áron, akkor kizárható-e az uralkodó felelőssége a halálozási rátánkban?

Sokkal inkább úgy tűnik, hogy éppen ebben lenne mérhető egy uralkodó sikere.

Nem a monumentális építkezések számában, nem a hadsereg méretében és felszereltségében, de még a szabad piac, a fizetések nagysága, vagy az állampolgári jogok biztosításában sem.

Sőt, még a születésszám növekedése is csalóka eredmény lehet. Elég, ha csak Afrikára gondolunk…

Nőtt a halálozási ráta az előző 4-5 év alatt, vagy sem?

Ha nőtt, akkor az a többi ország átlagánál rosszabb volt, vagy sem?

Ha igen, nos…

A király halott. Éljen az új király!

(Természetesen, csak hivatali értelemben, hiszen a halálbüntetés nem elfogadható.)