Egy baleset krónikája

Ködös, esős nap volt. Mrs. Johnson fáradtan hajtott hazafelé Porsche Cayenne típusú gépkocsijával. Mr. Johnson évek kemény munkájával kereste meg e drága autóra való pénz. A férfi kamaszkorától fogva autómániás volt és mindig is egy saját Porschéról álmodozott. Jövedelmező állásának köszönhetően végül Mr. Johnson álma megvalósulhatott. Már egy hete tudhatta magáénak a korszerű, obszidián szín Cayenne-t.

Mrs. Johnsonnak aznap rossz napja volt. Összeveszett egy kollégájával, mire a főnöke behívta az irodájába és közölte vele, hogy mennyire nincs megelégedve a teljesítményével. A főnök a csapatszellem hiányára hivatkozott. Persze a tény, hogy nem Mrs. Johnson provokálta az agresszort, senkit sem érdekelt.

Az út emelkedni kezdett. A kanyarok egyhangúságában az asszony gondolatai elkalandoztak. Mr. Johnsonnak sürgősen el kellett utaznia egy külföldi konferenciára, ezért a feleségének kellett a biztosítóhoz vinni az új kocsit. Mindezt munka után. A nő átfutotta magában, hogy még mennyi feladata van otthon is. Egy kitakarítandó nappali, egy megfőzendő vacsora, egy kosárnyi ruha mely vasalásra vár, egy gomb melyet a férje öltönyére kell visszavarrni… és mindennek a tetejébe még a biztosító is!  Eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem kellene elvégeznie a házimunkát. Kiülne a teraszra egy jó könyv társaságában, feltenné a lábát egy sámlira, élvezné a napsütést és hallgatná a városban dudáló autók zaját…

Mrs. Johnsont valódi dudák hangja rántotta vissza a jelenbe. Egy kisteherautó bukkant fel a közelgő kanyarban közvetlenül a Porsche dzsip előtt. Mrs. Johnson elrántotta a kormányt. Az autó átszakította a szalagkorlátot. A nő elveszítette az irányítást a jármű felett. A fekete Porsche a gravitációs erőnek megadva magát gurult végig a kopár hegyoldalon, meg sem állva egészen a völgyben elterülő bányatóig. Itt, pályája végén lassan süllyedni kezdett, mit sem törődve folyamatosan sikoltozó utasával. Szerencsére, amikor a víz már az ablaküvegig ért, Mrs. Johnson életösztöne legyőzte sokkos állapotát és a nő az ablakon keresztül még időben utat talált a távolodó felszín felé. Mrs. Johnson jó úszó volt, így pár perc elteltével prüszkölve és vacogva mászott ki a kietlen partra. Visszanézett a bányatóra és látta, ahogy az őrjöngő habok elnyelik férje szeretett autóját. A látványra Mrs. Johnson testét legyőzték a nap sokkoló eseményei és a nő eszméletét vesztve zuhant a földre. A teherautó sofőrje látva a történteket, azonnal mentőt hívott és megvárta, amíg az eszméletlen nőt kórházba szállítják.

Mrs. Johnsont korán hazaengedték a kórházból. A nő egész úton zokogott az autó elvesztése miatt. A férje nagyon sokat dolgozott azért a Porschéért, ő meg hagyta, hogy hullámsírba vesszen. Elutazása előtt Mr. Johnson szigorúan meghagyta neki, hogy vigyázzon az autóra és, hogy a biztosító az első és legfontosabb dolog, amit el kell intéznie. Bár az asszony ezzel ott és akkor nem értett egyet, hivatkozva a bevásárlásra, de most már igazat adott volna férjének. Elkésett. Mrs. Johnson rettegett férje szemébe nézni. Óvatos mozdulattal fordította el a kulcsot kis lakásának ajtajában. Keze reszketett a félelemtől. Az ajtó lassan, nyikorogva nyílt ki. A nappaliban mindössze egyetlen lámba világított. A szobában egy férfi zokogott. Mrs. Johnson lesütött szemmel lépett be a helységbe. A zokogás elcsendesedett. A férj hirtelen felugrott az asztaltól és a feleségére rontott. Legalábbis Mrs. Johnson azt hitte, férje erőteljes mozdulatából. Mr. Johnson óvó mozdulattal kapta karjaiba reszkető feleségét.

— Drágám! — szólt a férfi az érzelmektől elcsukló hangon. — Amikor megkaptam a hírt, hogy balesetet szenvedtél, otthagytam a konferenciát, felszálltam az első gépre és rohantam haza. Épp most indultam volna a kórházba… Azt hittem valami szörnyűség történt!

Mrs. Johnson kitért az újabb ölelés elől, hogy a férje szemébe nézhessen. Elhaló hangon mondta:

— A kocsi… — csak ennyit bírt kinyögni. A férfi a felismeréstől tágra nyílt szemekkel nézett asszonya arcára.

— Mi van a kocsival?! — kérdezte. A hangjában fellobbantak a harag első szikrái. A nő megpróbálta összeszedni magát, de erejéből ismét csak pár rövid szó erejéig futotta.

— …elsüllyedt. A tóban… — kezdte volna újra Mrs. Johnson, ám férje haragja villámként csapott le.

— Biztosítás?!

— Nincs. Ne haragudj, én… — szipogta az asszony, de férje ismét közbevágott.

— Miért ne haragudnék?! Nem tudsz felhozni semmit a mentségedre! Mégis hogyan juthatott eszedbe ilyesmi? — karjaiba kapta feleségét és már lágyabb hangon mondta:

— Nem gondolhatod komolyan, hogy engem most azaz átkozott kocsi érdekel!  Te vagy a mindenem, azt hittem elveszítelek! Annyira örülök, hogy nem esett bajod! — Mr. Johnson ölelése szenvedélyesre váltott.

Ismét zokogtak, de ezek már az öröm könnyei voltak. Az ablaküvegen eső kopogott, az utakon köd kavargott. A várost mentők szirénái szelték át. A bányató hullámsírjában egy vadiúj Porsche Cayenne parkolt, örök emlékül a szeretet diadalának.