Egy vak  világa

Aki vakon születik, egy egészen más világba csöppen. Egy világba, ahol nincsenek színek. Egy világba, ahol nincsenek rútak és szépek. Egy világba, ahol nincs fény és nincs sötétség, hiszen nincs mihez viszonyítani e kettőt.

Az emberek gyakran részvétet nyilvánítanak, amiért nem látok… Máig nem értem őket, s valószínű, hogy soha nem is fogom. Mit jelent az, hogy látni? – kérdezem, ám válaszuk csak növeli a misztikus homályt.

— Látni annyit tesz, hogy érzékeled a világ szépségét — mondta egyszer egy bölcs hangú férfi.

—  Szépségét? Nem csodát akartál mondani? Hiszen minden tapintás új örömöt vonz! Minden lélegzetvétel új szagokkal itatja át a tüdőm! Minden apró nesz zene a fülemnek! Mit jelent az, hogy látni?

A férfi megvakarta a fejét és ismét próbálkozott.

— Ha látsz, akkor nem mész neki dolgoknak, s a világ biztonságosabb hellyé válik a számodra.

Ezen a válaszon elgondolkoztam. Amikor kétévesen megtanultam járni, anyám egy botot nyomott a kezembe, hogy pásztorolja a mozgásomat. Eleinte le-levertem tárgyakat, sokszor hallottam csörömpölést, ám ahogy a világ kezdett kinyílni számomra, már nem mentem neki semminek. Környezetem a fejemben élt, s magam voltam a világom; egy örökmozgó, folyton változó világ, ahol minden hang, illat és érzet új valóságot teremt. Jól kiigazodtam ebben a világban, s nem találtam veszélyesebbnek, mint a többi emberét. Sőt…

Rendszeresen hallottam a barátomat sóvárogni, sopánkodni, sírni. Mikor segíteni próbáltam neki, csak legyintett (éreztem a léghullámot a bőrömön) és így szólt:

— Ugyan, ezt te nem értheted. A minap megismerkedtem egy csinos nővel. Olyan kecses, olyan formás, olyan bájos teremtés volt, hogy azonnal beleszerettem. Jókat beszélgettünk, s én hetekig epedeztem utána, végül randevúra hívtam… dobott. Azt mondta, hogy neki egy férfi nem férfi — sírta el magát újra.

Másnap hallottam, hogy súlyos depresszió lett úrrá rajta, és kórházba került. Később, betegségből felépülve a sportautók szerelmesévé vált, s minden pénzét „szebbnél szebb” kocsikra költötte, végül tönkrement. Példáját látva, a valóság nem tűnt valami biztonságos helynek. Mit jelent az, hogy látni?

Emberünk felsóhajtott, s tett egy utolsó próbát:

— Voltál már szerelmes? Bizonyára nem, hiszen soha nem gyönyörködhettél a természet legszebb alkotásában, a női testben. Nincs ennél szebb, sem tökéletesebb munkája a Teremtőnek. És ehhez a gyönyörhöz látni kell!

Némán bólogattam, ingattam a fejem, és eltűnődtem szavai értelmén. Voltam már szerelmes. Szerelmes voltam a tücskökbe a mezőn, a rigóba az ágon, a lombokkal játszadozó szélbe… és igen, egy lányba is.

Az Ő hangja dal volt a fülemnek, személyes szerenád a zenélő létben, s bár a látók mondták, hogy rút, hogy még vakon is találnék szebbet, nekem Ő kellett, mert e hang az Övé volt. Rosszallóan suttogtak, mikor megfogtam a kezét, gúnyolták az Élet csodáit… Pedig az igaz szerelemhez egy érintés is elég. Bársony bőre alatt éreztem az élet lüktetését, az otthon békéjét, a hűség simogató melegét. Éreztem a szívét, mely kitárta kapuit, s tüdeje tükréből saját lelkem mosolygott vissza rám. Mi az, hogy szép? Mi az, hogy rút? Mit jelent az a szó, hogy látni? Kit érdekel, én látok. Ám, ha a látók tényleg így látják a világot, akkor nekem kellene vigasztalnom őket, ugyanis saját szemük függönyével takarják el a valóságot. Nézik ugyan, de nem látják.