Átlagos hétfő

Mi mindent elronthat egy kiömlött kávé! Ugrott a konferencia, munka után meg mehetek egyenest a szalonba, ahelyett, hogy a feleségemmel mennék el vacsorázni! Pedig már milyen régen ígérgetem neki… Annyi baj legyen, majd a jövő héten elviszem valahova, az öltöny nem várhat.

Mint valami haragvó istenség mértem végig a reszkető vétkest, név szerint Jász Ernőt, akinek zsíros hörcsögképén patakokban folyt a sós veríték, s zsíros pocakján a háj félelemtől reszketett. Még a férfi inge is egészen átizzadt a sűrű bocsánatkérésektől. Fúj! Ki vette fel ezt a disznót? Hiszen fitneszgépeket gyártunk!

— Ganz úr, kérem, bocsásson meg! Nem tudom mit történt velem, ígérem, soha nem fordul elő többet! — kezdte újra Ernő az esdeklést, ám már döntöttem. A cég épp elég jól megy szerencsemalac nélkül is.

— Azt garantálom, Jász úr! Csomagolhat, holnaptól nem kell az irodába jönnie!

— Áthelyeztet? — ült ki az értetlenség a kocára.

— Nem maga ökör, ki van rúgva! — csattantam fel, üvöltésembe az egész iroda beleremegett. Mindig is tudtam, hogyan kell rendet tartani.

— De… Kifizetném az öltönyt! Vonja le a fizetésemből! Kérem, Ganz úr, ne tegyen utcára! A családom… Ki tartja el őket, amíg nincs állásom? Segélyből nem élünk meg! — görnyedt lejjebb a férfi. Sosem volt képes kihúzni magát.

— Ez a maga dolga, Jász úr — mondtam síri hangon, s már indultam volna vissza az irodámba, ha Szabó Edit, bátrabb alkalmazottaim egyike fel nem szólal a mangalica érdekében.

— Elnézést, uram, amiért közbeszólok, de komolyan elküldené egy kávé miatt? — hangjából kivágott a megütközés éle.

— Editnek igaza van, nem rúghatja ki! Mindenkivel megtörténhet… — csatlakozott Erzsi, a másik nagyszájú.

— Amit mondtam megmondtam! Jász úr csomagolhat, ti pedig jobban teszitek, ha nem szóltok bele a főnök dolgába! A kávénak semmi köze Jász úr elbocsátásához, annál több köze van a figyelmetlenségéhez! Nálunk senki sem lehet figyelmetlen! Egyetlen elütés az adminisztrációban, egy plusz nulla egy tranzakciónál katasztrófát okozhat! Tartsátok ezt észben! Jász úr pedig jobban teszi, ha következő munkahelyén ízlésesen öltözködik, mert magára nézni is szörnyű!

Szónoklatomra a két nő némán bólintott és visszatért a munkához. Ernő tüdejéből felszakadó sóhajt az utcán is hallani lehetett.

— Tudja mit főnök? Kapja be! — mondta, s felemelt fejjel, büszke mellkassal, képzeletbeli kalapját megemelve távozott.

***

A hó már javában esett, amikor vadiúj öltönyömben az utcára léptem. Általában nem volt könnyű a saját méretemnek megfelelő öltönyt találnom, ám a szalon, mint mindig, gyors volt és precíz, ismét embernek éreztem magam. Jó lesz sietni. Megszaporáztam a lépteimet. Az időjárásjelentés éjszakára hóvihart és kopogós mínuszokat mondott, s a feleségemnek is magyarázkodnom kell még egy sort az elhalasztott vacsora miatt.

Amint a taximegálló felé tartottam, egy hajléktalan mellett haladtam el. A férfi a híd alatt feküdt, mellette literes bor vöröslött. Nem éri meg a holnapot, meg fog fagyni! Belepillantottam a tárcámba, még maradt annyi pénzem, hogy egy kabátra fussa a szerencsétlennek. Már visszafordultam volna a szalon felé, mikor egy üres taxit pillantottam meg közvetlenül előttem a piros lámpánál. Gyorsan ráléptem az úttestre, s bekopogtattam a jármű ablakán.

— Szállít utast? — kérdeztem. A sofőr bólintott, s bepattantam a hátsó ülésre. Megmondtam az úti célt, s kényelmesen elhelyezkedtem. Ekkor szemem ismét elidőzött a hajléktalanon.

— Szerencsétlen fickó, még ma elpatkol — szánakozott a taxis is, és beletaposott a gázba.