In medias res

Lektorálta: Tóth Katalin

A könyvben szereplő szervezetek, cégek, személyek neveinek jó része fikció, csupán a szerző képzeletének a szüleménye. Bármilyen létező névvel való egyezés a véletlen műve.

In medias res

Jane Fox üres tekintettel figyelte a háborgó tengert az AH-1 HueyCobra pilótafülkéjéből. A lány nem szeretett a hadseregtől szerzett járműveken utazni. Szűkek és kényelmetlenek. Nincs is szükségünk ennyi fegyverre. Csak bámulta a tengert és figyelte, ahogyan az egyre erősödő szél egyre hatalmasabb hullámokat korbácsol. Nem gondoltam, hogy ilyen messzire kell repülnünk. Alaposabban kellett volna tanulmányoznom a térképet. A pilóta mintha olvasott volna a gondolataiban:

— Nyugalom, a fedélzeti számítógép szerint mindjárt ott vagyunk. Ha nagyon rosszul vagy, találsz zacskót az ülés mögött — mondta némi iróniával a hangjában.

— Ennél azért jobb gyomrom van — a lány megpróbálta megőrizni igazgatói tekintélyét, még ha a helyzet túlságosan is átlátszónak tetszett. — Nem minden igaz, amit a fiúk terjesztenek.

— Tudom. Azért az elég közismert, hogy nem bírod a repülést — kicsit szelídebb volt már a hangja. — Nekem sincs valami erős gyomrom az osztagnál.

— Most próbálsz megnyugtatni? Előbb még nevettél, ha jól láttam. Azt azért el kell ismerned, hogy nem egy Boeingen utazunk. Egy kicsit szűkös ez a gép. Nem tudom, ti hogy bírjátok ki. Különben is, te vagy a legjobb az osztagnál!

A pilóta egy ideig hallgatott, majd hirtelen témát váltott.

— Szűkös, mégis minden elfér, amire szükségünk lehet. Nézd, Jane! Az ott már a sziget, ha jól látom.

A sziget. William Compass brit földrajztudós fedezte fel, valamikor a XXI. század elején. A hely, úgy tűnt, elrejtőzött az elmúlt korok felfedezői elől. Compass felfedezése hatalmas vitákat váltott ki a tudósok közt. A tudományos körök azt még csak-csak megértették, hogy a technika kora előtt miért nem figyelt fel senki a csak a természet által lakott szigetre, de az sehogy sem fért a fejükbe, hogy a mai műholdak és csendes-óceáni hajók, a tenger felett elhúzó repülők miért nem tettek róla jelentést. Mintha mindenki, aki valaha látta, megfeledkezett volna róla. Compass éppen e rejtettségre, elfeledettségre utalva a szigetet Léthének keresztelte el, az azonos nevű mitológiai folyó után. Ha a lány megpróbálja, akkor sem biztos, hogy megtalálta volna. Sokan akartak Léthére eljutni, azonban csak keveseknek sikerült. A sziget nem akarta, hogy megtalálják. A műholdak képein csupán fekete folt tanúskodott az elfeledett sziget létezéséről. Így a térképkészítők többsége rá sem rakta térképeire. Csak kevesen fogadták el Compass felfedezését. De Jane-éknek koordinátáik voltak. Azok meg nem tévednek.

A HueyCobra lassan ereszkedni kezdett. Bár vihar volt, mesébe illő látvány tárult a szemük elé. A sziget nem volt nagyobb egy kisebb amerikai városnál. Észak-nyugati felén egy hatalmas vulkán tört az ég felé. Az egykor félelmetes tűzhányó már jó pár éve az igazak álmát aludta, de egykori vadságának még most is megmutatkoztak a jelei. Léthének homokos tengerpartja volt és erdővel borított felszíne. A keskeny öbölben sziklák tucatjai meredeztek a vízből hatalmas cápafogak módjára. Trópusi fák százait rázta, szaggatta az egyre erősödő szél. A pilóta a vulkánhoz közeli tisztásra tette le a gépet. Jane magára húzta sötétkék esőköpenyét, vízálló tokba csúsztatta telefonját és kiszállt a katonai helikopterből.

— Itt maradok, hátha valami itteni fenevad prédának nézi a gépet. Sohasem lehet tudni — szólt a pilóta.

— Rendben — nyugtázta Jane. Nem volt kedve viccelődni. — Azt hiszem, tudom, hol lehetnek. Ha egy óra múlva nem jönnék vissza, menjen és hozzon erősítést!

— Értettem, igazgatónő — mégis vette a lapot. — Nem fog csalódni bennem!

A lány nem ment bele további tréfákba. Vágott egy grimaszt, majd elindult a hegy felé.

[Tovább](page31.html)