Prológus

Prológus

Jane Fox üres tekintettel figyelte az előtte elterülő tó hullámzó habjait. Égszínkék szeme vörös volt a sírástól, arcán könnyek csillogtak. Derékig érő haját lágyan ringatta az esti szél, a szőke fürtök meg-megsimogatták szorongó kebleit. Csak figyelte a Central Park feletti naplementét s nézte, ahogyan a nap aranyló sugarai megfestik a víztükröt. Ekkortájt a park Aphrodité birodalma volt. A tavon párocskák csónakjait ringatta a szél. A parton ülő szerelmesek álmaikat szövögették. A park fái sok első csókot, megtört szívet, szenvedést és örömöt láttak már.

A lány sokszor járt ki ide. Ide kötötték kedvesének emlékei. Jane vőlegénye az előző héten halt meg. Még a hadseregnél ismerkedtek meg és Jane számos naplementét élt át a tóparton üldögélve vagy a hangulatos sétányokon andalogva a jóképű Christopher Stone kapitánnyal. Valamikor ők is álmokat szövögettek. A lány álmaiban kis vidéki ház szerepelt. Ezekben a víziókban Christopher büszke apaként és szerető férjként karolta át felesége derekát, miközben a gyerekek körülzsongták, körülkacagták őket. Jane arcán egy újabb könnycsepp gördült végég, a másodperc tört részig súlytalan volt, majd egyesült a tó aranyló vizével. Miért kellett meghalnia? Miért pont neki? Jobban szerettem őt, mint a saját életemet! Bármikor meghaltam volna érte! Miért nem lehettünk boldogok? A lány újra keserves sírásra fakadt. Végül sírása tehetetlen dühbe fordult. Mint aki megőrült, üvöltötte bele a kezdődő éjszakába:

— Nincs igaza anyámnak! Isten nem létezik! De, ha létezik is, akkor sem jó és szerető Úr, mint a keresztények tartják! Milyen Isten az, aki hagyta, hogy ez megtörténjen velem? Milyen Isten az, aki ellene van két fiatal boldogságának? Az én boldogságomnak! Hallasz engem, Isten? Nekem ilyen Isten nem kell! Tűnj el az életemből! Köszönjük, jó lesz nekünk nélküled is! — miközben így dühöngött, valami közeledett az égbolton, izzó fénycsóvát húzva maga után. Jane Fox haragjában észre sem vette a feléje tartó meteoritot. A kavics méretűre olvadt hullócsillag a lány mellett ért földet, krátert égetve a tópart füvébe. Jane ösztönösen tért ki a titokzatos tárgy útjából, megbotlott egy gyökérben és hanyatt esett. Mielőtt eszméletét vesztette, még láthatta a feléje közeledő feketeköpenyes férfit.

[Tovább](page32.html)