Lehull a hatodik csillag

Ximen Ling szokása szerint korábban érkezett a helyszínre. Még az éjszaka uralta a várost. A hajnal egy órányira volt. A lány kunoichi volt. Női ninja. Egyenesen Ázsiából érkezett New Yorkba egy igen fontos személy megbízásából. Ám ezúttal nem gyilkolnia kellett. Legalábbis nem feltétlenül. El kellett pusztítania egy dokumentumot, mégpedig egyenesen az USLL székházában. A feladat korántsem volt egyszerű. Az épületben hemzsegtek az őrök. A biztonsági rendszer olyan erős volt, hogy az őrök egy rovar mozgását is észlelhették, amint az megpróbál bejutni az épületbe. Szerencsére Ximen kapott kiképzést az ilyen lehetetlennek tűnő küldetésekre is. Az alkalmazottakat legkorábban hétkor engedik be az éjjeliőrök. Addig még van egy bő órám. A kunoichi egy sikátorban állt, kétszáz méterre a titkosszolgálat főhadiszállásától. Belekortyolt kávéjába. Elmerengett. Eszébe jutottak életének lezárult epizódjai.

Ximen Ling újra prostituáltként állt Peking utcáin. Egy napon az egyik kuncsaft csúnyán összeverte. Meztelenre vetkőztetve, véresen feküdt egy sikátorban és várta a halált. Ekkor érkezett Wü mama. Az öregasszony megszánta a szerencsétlen lányt és a házába fogadta. A gyakorlott kuruzslóasszony mellett Ximen pár nap alatt felépült. Ezután már nem kellett az utcán keresnie a kenyerét. Wü mama jósdáját felvirágoztatta az immár jósnővé lett gyönyörű Ximen Ling munkája. A lány igazi bombázó volt. Tűzvörös, csillogó haja lágyan omlott keskeny vállaira. Neonzöld szemeiből sejtelmes fény sugárzott. Arányos melleit félig nyitott fölsőben hordta, lapos hasa mezítelenül kínálta magát a külvilágnak. Ximen -nek köszönhetően, a férfiak kuncsaftok száma hatványozottan megemelkedett. Az öregasszony valóban megtanította jósolni-, jövőt látni. Wü mama egyike volt azon kevés jósoknak, akik még valódi „tudást” mondhattak magukénak. Ám a lányt a balszerencse itt is utolérte. Az egyik gyógynövényből túl sokat tett egy főzetbe, és az így felszabaduló gáztól elborult az elméje. Tébolyában megölte Wü mamát és felgyújtotta a jósdát. A hatóságok elől menekülve hetekig bolyongott az utcákon, míg új foglalkozásra lelt. A lány, hogy legyen fedél a feje felett, csatlakozott a helyi koldusmaffiához. A hajléktalanszállón napirenden voltak a lopások, verések, erőszakolások. Mikor a lányra került a sor, Ximen Ling kegyetlenül kivégezte támadóit, ekkor jött rá miben áll tehetsége. Ximen elhagyta a hajléktalanszállót. Bérgyilkosnak állt. Először piti gyilkosságokból, lopásokból tartotta fönn magát, miközben folyamatosan edzette testét, fejlesztette harci technikáit, bővítette fegyvertárát. Rövid időn belül, már a pekingi maffia családok megbízásainak tett eleget, mígnem a Panterra is felfigyelt rá. A lány igazi „karrierje” itt kezdődött. Pár év leforgása alatt végzett összes riválisával és e világméretű bűnszövetkezet vezetői székébe emelkedett. Ximen Ling lett a rettegett Fekete Párduc, a Panterra teljhatalmú „királynője”. Nem véletlen, hogy az ördögi Dr. Dealer őt választotta gonosz tervei eszközéül.

A lány már közel egy hónapja tervezte az akciót. Mindent pontosan előkészített. Az első lépés az volt, hogy jelentkezett az USLL álláshirdetésére. Természetesen hamis személyazonosságot használt. New York-ban Harriet Taylor névre szóltak a papírjai. Mint minden nő a szakmájában, ő is gyorsan megbabonázta férfi embertársait, így nem csodálkozott, amikor John Lasty titkárnője lett. Három hetet töltött a „zsíros képű” Lasty mellett, így fokozatosan felmérhette a terepet. Azt is megtudta, hol találja, amit keres. Mire bármit is észlelnek, én már túl messze leszek ahhoz, hogy bármit is tegyenek. Merengését mobiltelefonja jelzése szakította meg. Bosszúsan rápillantott a kijelzőre. Nem szerette, ha munka közben hívják, ám ezúttal magától a megbízótól jött a hívás. Idegesen vette fel a készüléket:

— Itt Párduc. Hallgatom — szólt nyugalmat erőltetve a hangjára.

— Előbb kell elkezdenie az akciót. Beleköptek a levesünkbe. Induljon azonnal! — hangzott a parancs.

— Értettem. Indulok.

Nem örült a hírnek, bár már megtörtént vele korábban is, hogy meghiúsult a terv egy része kivitelezés közben. Odasétált egy közeli pocsolyához. Megtöltötte a kiürült kávéspoharat sáros vízzel, majd leöntötte vele frissen mosott blúzát. Ezzel megvolnánk. Odarohant a székház bejáratához, majd őrült módjára elkezdett zörgetni a kapun, miközben hisztériás rohamot színlelve kiabált: — Kérem, valaki! Őrök! Engedjenek be! Sürgősen be kell jutnom! Kérem! Segítsenek! Segítség!

A nagy sikoltozásra az egyik éjjeliőr ajtót nyitott neki. Ránézett a sáros-vizes ruhás Harriet Taylorra, majd fél szemöldökét felvonva megszólalt:

— Taylor kisasszony! Mondja, magácskával mi történt? Jól tudja, hogy nem engedhetünk be senkit hét óra előtt!

Az őr megpróbált szigorú arcot vágni, de rögtön a nevetés kerülgette, mihelyst az ázott titkárnőre nézett.

— Tudom, tudom… De nézzen rám! Valami bunkó rám öntött valami vizet valamelyik ház ereklyéről! — nyávogta elváltoztatott hangon. — Tudja, hogy a város másik végéről járok be dolgozni, ezért nincs időm hazamenni váltásruháért. Ugye nem gondolja, hogy ebben a ruhában fogok dolgozni? Kérem, na, őrmester, úr engedjen be csak most az egyszer! Nem szeretnék ebben a ruhában hétig várni! — azzal hosszú szempilláival rápislogott az előtte ácsorgó éjjeliőrre. A férfi tiltakozott volna, de egy hang sem jött ki a torkán. Végül megvonta a vállát:

— Rendben. Beengedem, ha megígéri, hogy köztünk marad a dolog…

— Persze, persze, megígérem! — sipította hálásan, majd egy bizalmas mosollyal végleg elintézte a férfit. Könnyen ment. Ez is férfiből van. Bent vagyok. Még mindig álcáját fenntartva, azaz Harriet Taylor-ként feltipegett a lifthez és meg sem állt az igazgatói irodáig. Gyorsan beütötte a kódot a biztonsági terminálba, majd benyitott a jellegzetes hatszög irodába. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Mindössze tíz percre van szükségem. Remélem az őrjáratnak nem áll szándékában ez idő alatt meglátogatni az emeletet… Leült az iroda közepén lévő számítógéphez. Bekapcsolta. A számítógép rögtön életre kelt. Jelszó… hm, megvan. A lány korábban jó pár nehéz órát töltött el főnöke társaságában ezért a kincsért… De fáradozásának meg lett a gyümölcse. A monitoron elindult a bejelentkezés folyamata. Csatlakoztatta pendrive-ját. Meg is van. Még öt perc. Csak ne zavarjanak meg…

Az éjjeli őrjárat hazafelé készülődött. Éppen a lift felé tartott négytagú csapatuk, amikor fülük furcsa zajra figyelt fel. A hangok az igazgatói iroda felől jöttek. A vezető megálljt parancsolt.

— Ti is halljátok? — kérdezte embereitől.

— Már egy ideje hallok valamit a Lasty-iroda irányából. Ne nézzünk utána? — kérdezte a Jack nevezetű őr.

— Igen, uram. Én is hallottam valamit. Valóban különös — szólt a James nevű.

— Nos, ha ennyien hallottátok, legjobb, ha utánajárunk a dolognak. Jack, James, nézzetek utána! Én George-al itt megvárlak titeket!

Az őrök elviharzottak. Az őrvezető várt. És még többet várt. Az órájára pillantott. Már tíz perce elmentek! Lasty irodája a szomszéd folyosón van. Hol lehetnek? Remélem nem történt valami baj.

— George! Nézzünk a fiúk után! Nem tetszik nekem ez az egész! — elindultak az iroda irányába. Az ajtót résnyire nyitva találták, bent koromsötét volt. George ment előre. Miközben fényforrás után tapogatózott a sötétben, rálépett valamire. A dolog megreccsent. Gyorsan visszarántotta a lábát. Végre meglelte a kapcsolót. Az irodát megvilágította az izzólámpák jellegzetes sárga fénye. A férfi nem volt az a nyúlszívű típus, de a látottaktól kirázta a hideg. Jack és James holtan hevertek a padlón, arcuk eltorzult kifejezést vett fel. A férfi pont rálépett Jack eltorzult fejére, mely állig vértócsában ázott. A halott fülén kirajzolódott George bakancsának nyoma. Hirtelen koppant valami a padlón. Az őr megpördült és újra elsápadt. A vezető teste fej nélkül feküdt az ajtóban. A koppanáskor a szerencsétlenül járt testrész találkozott az anyaföldel. George azonnal tudta, hogy az élete ezen a ponton véget ért. Ösztönösen pisztolyához kapott, de használni már nem volt ideje, mert a semmiből előtűnő katana elválasztotta fejét a törzsétől.

A kunoichi árnyékként mozgott az ébredező épületben. Az első alkalmazottak már megérkeztek. Az ideje rohamosan fogyott. Hogy az ördög vinné el azokat az éjjeliőröket. Sok értékes másodpercembe került, mire végeztem velük. A lift felé nem mehetek. Nincs más választásom, az ablakon kell, hogy távozzak… már tudom is, hogy melyiken. Lépteit megszaporázva indult el a „USLL Felszerelési Osztály”-felé. Onnantól csak egy emelet választotta el, az osztály ablakai pedig egy, a ninjanőnek megfelelő ház tetejére néztek. Benyitott a helyiségbe. Egyetlenegy ember üldögélt az egyik irodai számítógépnél, szorgalmasan gépelve. Szegény munkamániás… A megbízóm parancsa világos volt: nem élhetik túl a szemtanúk. Gonosz vigyor ült ki a képére. Óvatosan kiszemelt áldozata mögé osont, majd egy villámgyors mozdulattal végzett vele. Kocka ember, kocka fej. Elvigyorodott. Gyorsan ruhát cserélt majd felmérte a terepet. Tökéletes. Kinyitotta a céljának legmegfelelőbb ablakot, célzott különleges huzalvető pisztolyával s kész is volt a pálya az átkeléshez. Elővette táskájából az átkelő csigát, majd a huzalra akasztva átcsúszott a szomszédos háztetőre. Összepakolta felszerelését s elindult küldetése következő pontja felé.

A fekete BMW közvetlenül az USLL székház lépcsője előtt állt meg. Az épület előtt valóságos tömeg volt. Jane Fox kiugrott a járműből nyomában a szintén ideges Stark kapitánnyal. A lány mindent elmondott neki a kikötőben történtektől kezdve az emberrabló üzenetéig.

A székházat körülzárták. Jane akármerre nézett rendőrautókat látott. Keresztülvágott a hevesen tiltakozó rendőrfalon s megrángatta a helyzetet uralni próbáló rendőrtiszt egyenruháját:

— Uram! Jane Fox vagyok, az USLL igazgatója. Mi történik itt?

— Asszonyom! Hála az égnek, hogy itt van — az ideges Watson rendőrezredes a homlokát törülgette. — A székházat nemrég támadás érte. Valaki behatolt a megboldogult John Lasty irodájába és valószínűleg el is vitt valamit. Négy biztonsági őr és egy osztályvezető az életét vesztette. Várjon, most jön ki a SWAT az épületből, remélem, jó híreik vannak…

A SWAT-kommandó vezetője egyenesen feléjük tartott s kérdő pillantást vetett a lányra, de Watson villámgyorsan leírta a szituációt:

— Ő Jane Fox, az USLL új vezetője. Mindenről tudhat. Rajta őrmester, meséljen! — A kommandós elkezdte a jelentést.

— A parancs szerint behatoltunk az épületbe. Felmentük egészen az igazgatói irodáig. Több hullát nem találtunk — azzal a szerencsétlenül járt őrök és az osztályvezető holtteste felé bökött, melyeket épp most rakodták be egy halottszállítóba a mentősök. — A támadót elnyelte a föld. Az egész épületet átfésültük. Mintha köddé vált volna…— vágott értetlen képet a rendőr. — Ezzel mindent elmondtam, uram.

— Jól van őrmester, elmehetnek — válaszolt a rendőrtiszt, majd újból Jane-hez fordult. — Javaslom, hogy vizsgálják át a Lasty-irodát. A behatoló nyilván keresett valamit és a körülmények azt súgják meg is találta. A sikeres nyomozáshoz tudnunk kell, mi hiányzik!

— Megnyugtathatom, minden információt idejében átadok magának, ami segítheti a nyomozását! — mondta Jane. — A legközelebbi viszontlátásra, ezredes úr! — elváltak. A rendőrök folytatták a helyszínelést. Az igazgatónő visszament a BMW-nél ácsorgó Peter Stark-hoz.

— Valaki betört a székházba. A behatolónak hűlt helye — magyarázta Jane. — Meg kell nézzük mi tűnt el és anyám ügyének is utána kell járnunk.

Bementek az épületbe. Ximen Ling korszerű távcsövén keresztül mindent látott. Ostobák. Fogalmatok sincs róla, hogy mi történt valójában. Távcsöves fegyverét a járda szélen parkoló fekete BMW-re irányította. Egyetlen lövést adott le. A nyomkövető egyenesen a jármű tetején landolt. A küldetés első része teljesítve. Dr. Dealer örülni fog. Összepakolta fegyvereit, majd egy macska ügyességével vetekedve vágott neki a húszemeletes toronyház falának.

Borisz első tiszt fel-alá járkált az Örvénylovas taktikai számítógépei előtt. Stiven Glubokij egy órával ezelőtt adta ki a parancsot a kínai határvédő cirkálók megtorpedózására. A korábban félelmetes hajók meglőtt kacsaként buktak alá a Bering-tenger fullasztó mélységébe. Az elégedett admirális a parancsnoki hídról figyelte a tengeri mészárlást. Az atomtengeralattjáró síri csendjét csak a hajóbörtönből kiszűrődő sikolyok törték meg. Stiven Glubokij megcsóválta kopasz fejét. Dr. Dealer módszerei még nálam is kegyetlenebbek, ha kínzásról van szó. Legalább tíz perce ütteti a szerencsétlen mestert. A kilencfarkú macska már rég kiment a divatból. Szadista állat. Az admirális gondolatai ugyan látszólag ellenezték a hajón kialakuló helyzetet, de ne gondolja senki, hogy Stiven megszánta az öreg indiait. Épp ellenkezőleg. Csak halna már meg az öreg… akkor nem hallanám ezt a fülsértő lármát. De Dr. Dealer -nek élve kell. Pedig azt hittem, jó szórakozás lesz a kínai flotta kiirtása. Glubokij valóban jól szórakozott a tengeren kialakult helyzeten. A szerencsétlen kínai tengerészek azt se tudták, hogy honnan érkeznek a halált okozó töltetek. Hajóik fáklyaként gyúltak lángra, majd tűntek el a telhetetlen habok örvényében. A kihallgató szoba hangjai hirtelen elhaltak. Dr. Dealer elérte, amit akart. John Lasty a fizikai munkától kimelegedve hagyta el a kihallgató helységet. Homlokán verejtékcseppek patakzottak, légzése felgyorsult. Nem nekem való a korbácsolás. Azaz átkozott Anbumadi nagyon sokáig bírta! Most izzadok, mint a ló! Szerencsére sikerült meggyőznöm a drágalátos mester, hogy jobb, ha elvégzi a Dr. Dealer által rábízott piszkos feladatot. Remélem az admirális is végzett a munkával. Egyenesen a hídon járkáló Stiven Glubokiij-hoz sietett.

— Leszámolt a sárga kutyákkal, admirális?

— Mire gondol, Mr. Lasty? Tíz mérföldes körzetben nincs senki, akire ráillene a leírása! Az admirális arcára gonosz vigyor ült ki.

— Tehát végzett velük. Nagyszerű, admirális! Nagyszerű! Dr. Dealer örülni fog!

Az Örvénylovas álcázó berendezéseit lekapcsolták. Az úszó erőd az orosz vizek felé tartott. A tengeri szörny elhaladt a kínai flotta hullámsírja mellett. A roncsok körül jól látszottak a néhai legénység mélység felé igyekvő porhüvelyei.

Igor Ivanov fortyogott a dühtől. Legszívesebben szétverte volna a szuperszámítógép előtte felállított monitorját, de a felmerülő költségekre gondolva visszafogta magát. Tekintetét a képernyő központjából rámeredő kínai külügyminiszter szemeibe fúrta. A kínai folytatta a fagyos szavak áradatát:

— Ivanov úr! Meg kell érteni, mi nem akartunk háború jó szomszéddal! Maguk kikezdeni minkkel! Kína nem akart háború, de meg kell fizetni a flottánkért! Készüljön Oroszország! Mostantól köztünk állni háború! — A hadügyminiszter arca egyre vörösebb lett. A kínai nyelvtörése csak tetőzte dühét:

— Mondtam már Cheng úr, hogy a hajó, mely elkövette a támadásokat, egy áruló tiszt irányítása alatt áll! Oroszországnak semmi köze a Bering-tengeren történt eseményekhez!

— Úgy. Akkor mi azt ajánlani, hogy tessék az árulóval leszámolni, különben köztünk állni háború! Érteni, miniszter úr?

— Érteni Cheng úr — válaszolt Ivanov a kínai szavait utánozva. — Leszámolunk az árulóval és kifizetjük a veszteségeiket. Kérem, értse meg, hazám nem akar háborút!

— Úgy mink sem, miniszter úr. A kellemesebb viszontlátást! — Cheng külügyminiszter megszakította a kapcsolatot. Az elkövetkező órákban Igor Ivanov az időközben a Bering-tengerre hajózó Szergejevics tábornok hívását várta. A tábornok kapta az Örvénylovas felkutatásának és megsemmisítésének kellemetlen feladatát. Végül hívás érkezett a Tengeri Medve nevet viselő anyahajóról.

— Itt Szergejevics tábornok! Oroszok! Szeretett honfitársaim! Utolsó szavaimat halljátok! Pár perccel ezelőtt megtámadtak minket! Előttünk mindenhol kínai cirkálók és repülőgépanyahajók! Amitől féltünk, bekövetkezett! Mostantól háborúban á… — nem fejezhette be a mondatot. A hangszórókból éktelen robaj tört elő. A hívás megszakadt. Gyászos csend borult az orosz vezérkarra. Igor Ivanov eszmélt fel elsőnek a kábulatból. Nagy levegőt vett s így szólt honfitársaihoz:

— Uraim! Mint hallották Szergejevics tábornok utolsó szavaiból, mostantól háborúban állunk Kínával! Hirdessenek szükségállapotot! Csapást kell mérnünk a sárgákra, mielőtt azok gombafelhőt rajzolnak Moszkva egére!

Szavai célba találtak. A vezérkaron háborús izgalom lett úrrá. A medve a pandának esett. Az orosz bombázók még aznap felszálltak halálos rakományukkal, a T074-es vegyi fegyverrel megrakodva.

Az Örvénylovas elvégezte küldetését. A legénység keletnek fordította a tengeri titánt s az atomtenegeralattjáró elindult az amerikai partok felé.

Jane Fox már vagy harmadszorra fésülte át John Lasty hatszög alakú irodáját. A helységből nem hiányzott semmi. Minden a megszokott helyén volt. A könyvek és a dossziék katonás rendben sorakoztak a polcokon, a hatalmas íróasztal semmitmondóan terpeszkedett a helyiség közepén. A szőnyeg, a függöny, minden a helyén. Jane-nek elképzelése sem volt, mit vitt el a behatoló. Kereső szemei nem találtak nyomra. A sikertelenségtől csalódottan dőlt neki a számítógép házának. És akkor ráeszmélt. Nem poros egységesen a billentyűzet! Az irodát napok óta nem látogatta meg senki! Ezek szerint a behatoló a számítógépen keresett valamit! Bekapcsolta a gépet. A rendszer egy percen belül felállt. A monitoron kis ablak jelent meg JELSZÓ felirattal. Hoppá. Fogalmam sincs, mi lehet a kód. Vajon honnan tudhatta a behatoló? Bár a lány volt az USLL igazgatója, még nem dolgozott a hatszög irodában. Leállította az Apple-t, majd a folyosón várakozó Peter Starkhoz fordult:

— Az emberünk ismerhette Lastyt. Az események gyorsaságából kiindulva nem törhették fel a számítógépet. Ebből az következik, hogy a támadó ismerte a gép belépési kódját. Meg kell tudnunk, kikkel lehetett ennyire bizalmas kapcsolata a volt igazgatónknak. Peter kérlek, járj ennek utána a kedvemért. Én most elmegyek anyámhoz.

E szavakkal a két fiatal elvált egymástól. Mindketten az államot képviselték és hatalmukban állt leszámolni a titokzatos gyilkossal.

A régi hamvasztó kemence felizzott. Ximen Ling sátáni arccal figyelte, ahogyan az öregasszony bőrét leeszik az emberhúsra éhező lángok. A kunoichi küldetéséből már csak egy fázis volt hátra. A ninjanő fejében újra és újra lejátszotta Dr. Dealer utasításait: „Első fázis: vírust tölteni az USLL igazgatói számítógépére. Második fázis: megölni Jane Fox anyját, lakását feldúlni, repülőjegy nyugtát a padlóra ejteni, majd a hullát elhamvasztani a Panterra helyi telepén. Harmadik fázis: Jane Foxot Budapestre csalni, majd…” A közelgő folytatás gondolata is kéjes élvezetet okozott a bérgyilkosnőnek. Nem sejthette, hogy sátáni főnökének egészen más tervei vannak vele.

A „második és harmadik fázis” kulcsfontossággal bírt Dr. Dealer tervében. Jane Foxnak el kellett mennie Budapestre, ugyanis a gonosz doktor ott rendezte be főhadiszállását.

Alaina Riene a sírástól bágyadt szemekkel hevert az Örvénylovas börtönében. A félholtra vert Anbumadi mester már nem osztozott vele a cellán. Éppen tíz órája történt, hogy az admirális katonái szó nélkül elvitték, azóta a lány nem hallott felőle. Alaina a tengert figyelte a cellaablakon keresztül. Ekkor valami megzavarta a sötét víz nyugalmát. Egy ökölnyi kődarab hullott a tengerbe közvetlenül az ablak mellett. A lány felsóhajtott. — Kis hullócsillag angyala! Kérlek, ments meg engem! Benned reménykedem! — Bár az újságírónő szavai reménytelen helyzetben születtek és ő se gondolta sóhaját komolyan, nagyon közel járt a hullócsillagok rejtélyéhez.

[Tovább](page39.html)