Lehull az ötödik csillag

Dr. Margaret Gray fáradtan hajolt munkája fölé. Az ötvenes éveiben járó gyógyszerésznő egész életét hivatásának szentelte. Nem voltak gyerekei, még férje sem. Kollégái a háta mögött „vén leszbi”-nek hívták, s bár a vegyésznőnek valóban voltak furcsa ügyei nőkkel, ezek inkább visszahúzódó természetéből adódtak és nem homoszexualitásból. Dr. Gray egész életében valami nagyot akart alkotni, de eddig egy munkáját sem ismerték el a tudományos körök. Ám ez a mostani hatalmas sikernek ígérkezett. Maga a multimilliárdos John Lasty bízta meg azzal a feladattal, hogy készítsen gyógyszert egy különös növényből. Margaret még nem hallott ehhez hasonló virágról. Lasty az élet füve névvel illette, mely a tudós kísérletei alapján találónak bizonyult. Az egereken, macskákon, kutyákon, sőt majmokon végzett vizsgálatok kimutatták, hogy az élet füvének nedve mérhetetlenül megerősíti az immunrendszert, így visszaadva a legbetegebb állatok egészségét is. A vegyésznő tudta, hogy a növényből készülő hatóanyag alapjaiban fogja megváltoztatni az egész világ gyógyszeriparát. Lelki szemei előtt már látta, ahogyan széles mosoly kíséretében átveszi a Nobel-díjat.

Dr. Margaret Gray határidőre dolgozott. John Lasty nagyon kevés időt adott neki és a nő nem akarta megkockáztatni, hogy elvegyék tőle ezt a nagyszerű lehetőséget. Egész éjszaka dolgozott, dokumentálta a kísérlet minden részletét. Normális esetben évekbe telne egy új gyógyszer előállítása, ám ez nem szokványos valami. Remélem Mr. Lasty meg lesz elégedve velem.

A milliárdos már kora reggel meglátogatta a laboratóriumot. Dr. Gray megmutatta neki az eredményeit. John Lasty meg volt elégedve.

— Jól van, Miss Gray. Jó munkát végzett. Még ma átutalom az egymillió dollárt a bankszámlájára. Remélem, meglesz a Nobel-díja is. Az elnök mindenesetre örülni fog — szólt Lasty színlelt elismeréssel a hangjában. A vegyésznőt meglepte, hogy az elnök is benne van az ügyben.

— Az elnök? Jézus Krisztus! Azt hiszem, meghallgattattak imáim, pedig nem is vagyok vallásos!

— Akkor minek imádkozik? — kérdezte gúnyosan Lasty.

— Azért néha járok templomba… és igen, imádkozom is. De tudja mit, mostantól vallásos leszek! Úgy ám! — a vénlánnyal madarat lehetett volna fogatni.

— Azt csinál, amit akar. Én is hittem gyerekkoromban a Mikulásban… Talán Ön egy kicsit tovább gyerek — már nem próbálta leplezni a tudós iránt érzett megvetését. Ez a vén kurva még most is egy csóró senki lenne, ha én nem kerestem volna fel. Most örül, mint majom a farkának.

A nő arcáról lehervadt a mosoly. Értette a célzást. Immár hidegen vágta oda megbízójának:

— Viszontlátásra Mr. Lasty!

— Viszontlátásra Miss Gray! — váltott hivatalos hangnemre a pénzember.

Két gyalog ismét célba ért Dr. Dealer sakktábláján. Az ördögi játszma folytatódott.

Jane Fox nem várta meg a liftet. Egyenesen felrohant a régi bérház lépcsőjén, melynek harmadik emeletén lakott az édesanyja. Szerette ezt a házat, itt nőtt fel. Minden gyerekkori emléke ehhez a poros, dohszagú épülethez kötődött.

Hirtelen megmerevedett. Már az utolsó lépcsőfokról látta, hogy a lakás ajtaja tárva nyitva van. Jane háta ekkor már borsódzott a hidegtől. Óvatos léptekkel behatolt a helyiségbe. Odabent könyvek, papírok, ceruzák és párnatollak hevertek szanaszét a nappaliban. Kétségbeesetten szólította az anyját:

— Anya, én vagyok az, Jane! Hol vagy? Megsérültél? — még sok hasonlót kérdezett, de szavait csak a falak hallották meg. Kétségbeesése csak fokozódott, amikor a lakás átfésülése után sem találta meg az öregasszonyt. Szomorúan rogyott le a rendetlen nappali szőnyegére. Mi történhetett anyával? A Fekete Párduc elrabolta! Miért nem találok nyomokat? Lerogyott a földre és kislányosan sírni kezdett.

Miközben így zokogott magában, meglátott valamit a padlón. Egy papírcetli volt, olyan blokkforma. A lány szemügyre vette az újdonsült „nyomot”. Egy reptéri nyugta, két jegyről, melyeket Budapestre váltottak. „CITY HOTEL MÁTYÁS, BUDAPEST”. Még a szálloda is szerepel rajta! Anyám biztosan szólt volna, ha a szülővárosába tervezett volna utazást, bár a templomi munkát tuti nem szüneteltetné egy napra sem. Jane döntött. Hirtelen megszólalt a mobilja. Peter Stark volt a vonalban.

Peter Stark, hogy főnöke kérését teljesítse, átnézte az igazgatói iroda rejtett kamerás felvételeit, melyek egy hónapra visszamenőleg megörökítették a helyiség minden pillanatát. Bár a behatoló kikapcsolta a rendszert a támadáskor, a memória tartalma hiánytalan volt és a kapitány le tudta játszani a kívánt felvételeket. Bár a videók többsége hétköznapi jeleneteket örökített meg, volt köztük egy pár, melyeken meglehetősen intim jelenetek szerepeltek John Lasty és egy fiatal, Harriet Taylor nevű hölgy között. Kaján vigyorral nézte a felvételeket. Lasty, te kis kujon. Az egyiken a titkárnő meztelenül hevert az ébenfa íróasztalon. Tűzvörös hajszálai a hévtől feszülő kebleire lógtak. Az izzadságcseppek márványként vonták be a felfűtött lány testét. Lábait széttárva, kéjben úszó arccal zihált, miközben főnöke tette a dolgát…

Stark kapitány nyomra bukkant. Tovább nyomozott hát a titokzatos titkárnő után. Nem telt sok idejébe telt megtalálni a szükséges adatokat, melyek bizonyították, hogy Harriet Taylor nem más, mint a nemzetközileg körözött bérgyilkos, Ximen Ling. A férfi elégedetten dőlt hátra Lasty kipárnázott székén. A küldetés rám eső része teljesítve. Tárcsázta a lányt. Vidáman szólt bele a készülékbe:

— Hello, Jane! Megvan az elkövető. A neve Ximen Ling, mellesleg nemzetközileg körözött bérgyilkos. Több tucat gyilkosság és értéktárgy eltulajdonítása szárad a lelkén. A nő a Harriet Taylor álnevet használta és John Lasty személyi titkárnője volt. Elég, hm, hogy is mondjam, bizalmas volt a kapcsolatuk…

— El tudom képzelni. Köszönöm a segítséget! Figyelj Peter, anyámat valószínűleg elrabolták. A lakását felforgatva találtam és nem volt otthon senki. Egyetlen nyomom egy reptéri nyugta, melyet a behatoló ejthetett el. Haladéktalanul Budapestre kell utaznom!

— Budapestre? Jane, ott nem találsz semmit! Az egy kis ország jelentéktelen fővárosa!

— Nekem igen is jelentős! Anyám ott született. Amúgy sem tudok jobbat.

— És mi lesz az USLL-el? Neked most itt a helyed! Szerintem bármelyik ügynökünk el tudná intézni az ügyet…

— Nem, Peter! Ez személyes ügy! Meg kell találnom anyámat! Nagyon féltem őt és rossz előérzetem van! Én megyek… egyedül.

— Azt már nem! — szólt a kapitány, már ingerült hangja. — Én veled tartok! Tudod, a szabályzat sem enged ügynököt egyedül küldetésre. Kell mindig egy tám…

— Tudom, tudom, hisz én írtam az USLL biztonsági szabályzatának oroszlánrészét — a lány megadta magát. Szerette volna, ha a férfi vele tart, de ezt tőle akarta hallani. — Na, jó, velem jöhetsz. Legalább lesz társaságom.

— Nyugalom, Jane! Semmi perc alatt elintézzük az ügyet és holnapután már itthon üldögélhetsz a hatszög irodában.

— Nagyon remélem, hogy hamar megtaláljuk anyámat! Holnap találkozzunk az USLL központ előtt. Onnan megyünk taxival a reptérre.

— Rendben, Jane. Akkor holnap… Szép estét!

— Neked is, Peter! Remélem neked szebb lesz, mint az enyém. Nagyon aggódom anyáért!

— Meghiszem azt — válaszolt a kapitány némi iróniával a hangjában. Hello!

— Hello!

Mindketten letették telefonjaikat. Nem tudhatták, hogy olyan kalandba vágnak ezzel az utazással, amely örökre megváltoztatja egyikük életét.

Cheng Yang kínai külügyminiszter sápadtan feküdt egy kórházi ágyon. Halálos beteg volt. Az orvosai szerint maximum egy hete volt hátra. Sok százezer társával egyetemben az orosz T074-es vírustól betegedett meg. Kínában mindenütt aratott a halál. A szerencsétlenül járt országnak ellentámadást sem volt ideje indítani. Ugyan kit érdekelt az orosz háború, amikor fegyverek pusztítása nélkül is kihalás fenyegette a nemrég még népesség rekorder országot. A miniszter utolsó napjait tévénézéssel töltötte. Mivel a vírus hatására izomrendszere fokozatosan sorvadt el, már csak a keringése és a légzése működött. A nővér nemrég elmondta neki, hogy a szívizomzata is napokon belül megadja magát. A negyvenes férfi reményvesztetten kapcsolt a CNN-re. Itt azonban érdekes hírre bukkant. Az Államokban valami eddig ismeretlen növényből kifejlesztettek egy hatóanyagot, amely az immunrendszer erősítése révén nagymértékben elősegíti minden eddig ismert betegség gyógyulását. Ez kell nekem. Ez a gyógyszer kell Kínának. Az államadósságuk fejében csak kiadják nekünk az előállítási titkokat. A beteg nővérért kiáltott, majd telefont kért. Azonnal beszélnie kellett az elnökkel.

Robert Clowner a híres Fehér Ház elnöki irodájában ült. Éppen a szenátus jelentéseit olvasta, amikor kopogtak az ajtón. Az elnök engedélyt adott a belépésre. John Lasty belépett az ovális irodába. A multimilliárdost az épületben mindenki ismerte, így érkezése meglephette az amerikai elnököt.

— Üdv Robert, mi a helyzet? — kérdezte széles vigyorral az arcán. A szerencsétlen elnök majdnem leesett a székről döbbenetében. Mikor feleszmélt, szintén mosolyogva üdvözölte barátját:

— Lasty! Hát te élsz? Azt hittem meghaltál! A CIA…

— A CIA bolond! Nem tudnak azok semmit! Az USLL már rég túlszárnyalta őket minden téren!

— Valóban tévedtek. Tudod John, jó, hogy visszatértél. Már épp át akartam utalni a teljes vagyonodat az USLL számlájára — Robert arca szégyenről tanúskodott, bár ezt Lasty-n kívül kevesek vették volna észre.

— Akkor jó, hogy itt vagyok. Lenne rám pár perced, Robert? — kérdezte a pénzember némi erőltetett kedvességgel a hangjában.

— Természetesen, barátom, hogyne. De áruld már el, mégis hol az ördögben voltál? — faggatózott az elnök.

— Az ráér később is. Legyen elég annyi, hogy problémák voltak a LastyAirways-el és haladéktalanul Tokióba kellett utaznom — hárított John. — Viszont az ügy, amiről beszélni szeretnék veled, halaszthatatlan.

— Jól van, jól van. Nem faggatlak tovább… még. Nos, mi az a halaszthatatlan ügy? — Robert kissé hátradőlt elnöki székén.

— Egy új gyógyszerről van szó…

Miközben John Lasty beszélt és nyomban alá is támasztotta állításait a kutatási eredményekkel, Robert Clowner arca egyre döbbentebb lett. Végül az elnök már a homlokát törölgette. Nagyon is jól tudta, mit jelent majd az új gyógyszer az Egyesült Államok jövőjére nézve. Hatalmas vagyont, gazdagságot és ezzel… háborút. Tudott az orosz-kínai helyzetről. Jól tudta azt is, hogy amint Kína értesül az új amerikai csodaszerről, nyomban követelni fogja. Márpedig, ha kiadják a gyógyszer gyártási titkait, az új monopóliumnak befellegzett. Ha nem adják ki, háború lesz. Az elnöknek sem volt elég akaratereje, hogy az utóbbit megakadályozza.

Dr. Dealer a szokottnál is elégedettebb volt legújabb művével. A CNN már a megjelenése napján leközölte a hírt az élet füvéből nyert szerről. A gyártási jogot John Lasty magáncégeinek egyike kapta. Kína sok más országgal egyetemben már kapcsolatba is lépett az Államokkal. A harmadik világháború csak egy ugrásnyira volt. Dr. Dealer tudta, hogy mekkora az-az ugrás.

A Boeing ereszkedni kezdett. Jane Fox és Peter Stark megérkeztek Budapestre. Elmentek a csomagjaikért, majd egy órával később már egy taxiban ültek útban a CITY HOTEL MÁTYÁS felé. A lány a távolodó Liszt Ferenc repülőtér fényeit nézte, mikor az éjszakát egy meteorit csóvája szelte át. Egy újabb hullócsillag. Furcsán gyakoriak mostanság. Jane nem tudhatta a meteoritok rejtélyének titkát, hisz ha tudta volna, bizonyára nem vágott volna bele ebbe a halálos kimenetelű küldetésbe. Hádész hatalmas acélajtószárnyai nyílni kezdtek, hogy kiengedjék mind azt a borzalmat, aminek benntartására teremtettek.

[Tovább](page40.html)