Lehull az első csillag

Jane Fox üres tekintettel figyelte a háborgó tengert az AH-1 HueyCobra pilótafülkéjéből. A lány nem szeretett a hadseregtől szerzett járműveken utazni. Szűkek és kényelmetlenek. Nincs is szükségünk ennyi fegyverre. Csak bámulta a tengert és figyelte, ahogyan az egyre erősödő szél egyre hatalmasabb hullámokat korbácsol. Nem gondoltam, hogy ilyen messzire kell repülnünk. Alaposabban kellett volna tanulmányoznom a térképet. Peter Stark mintha olvasott volna a gondolataiban:

— Nyugalom, a fedélzeti számítógép szerint mindjárt ott vagyunk. Ha nagyon rosszul vagy, találsz zacskót az ülés mögött — mondta némi iróniával a hangjában.

— Ennél azért jobb gyomrom van — a lány megpróbálta megőrizni igazgatói tekintélyét, még ha a helyzet túlságosan átlátszónak tetszett is. — Nem minden igaz, amit a fiúk terjesztenek.

— Tudom. Azért az elég közismert, hogy nem bírod a repülést — kicsit szelídebb volt már a hangja. — Nekem sincs valami erős gyomrom az osztagnál.

— Most próbálsz megnyugtatni? Előbb még nevettél, ha jól láttam. Azt azért el kell ismerned, hogy nem egy Boeingen utazunk. Egy kicsit szűkös ez a gép. Nem tudom, ti hogy bírjátok ki. Különben is, te vagy a legjobb az osztagnál!

A kapitány egy ideig hallgatott, majd hirtelen témát váltott.

— Szűkös, mégis minden elfér, amire szükségünk lehet. Nézd, Jane! Az ott már a sziget, ha jól látom.

A sziget. William Compass brit földrajztudós fedezte fel, valamikor a XXI. század elején. A hely, úgy tűnt, elrejtőzött az elmúlt korok felfedezői elől. Compass felfedezése hatalmas vitákat váltott ki a tudósok közt. A tudományos körök azt még csak-csak megértették, hogy a technika kora előtt miért nem figyelt fel senki a csak a természet által lakott szigetre, de az sehogy sem fért a fejükbe, hogy a mai műholdak és csendes-óceáni hajók, a tenger felett elhúzó repülők miért nem tettek róla jelentést. Mintha mindenki, aki valaha látta, megfeledkezett volna róla. Compass éppen e rejtettségre, elfeledettségre utalva a szigetet Léthének keresztelte el, az azonos nevű mitológiai folyó után. Ha a lány megpróbálja, akkor sem biztos, hogy megtalálta volna. Sokan akartak Léthére eljutni, azonban csak keveseknek sikerült. A sziget nem akarta, hogy megtalálják. A műholdak képein csupán fekete folt tanúskodott az elfeledett sziget létezéséről. Így a térképkészítők többsége rá sem rakta térképeire. Csak kevesen fogadták el Compass felfedezését. De Jane-éknek koordinátáik voltak. Azok meg nem tévednek.

A HueyCobra lassan ereszkedni kezdett. Bár vihar volt, mesébe illő látvány tárult a szemük elé. A sziget nem volt nagyobb egy kisebb amerikai városnál. Észak-nyugati felén egy hatalmas vulkán tört az ég felé. Az egykor félelmetes tűzhányó már jó pár éve az igazak álmát aludta, de egykori vadságának még most is megmutatkoztak a jelei. Léthének homokos tengerpartja volt és erdővel borított felszíne. A keskeny öbölben sziklák tucatjai meredeztek a vízből hatalmas cápafogak módjára. Trópusi fák százait rázta, szaggatta az egyre erősödő szél. Stark a vulkánhoz közeli tisztásra tette le a gépet. Jane magára húzta sötétkék esőköpenyét, vízálló tokba csúsztatta telefonját és kiszállt a katonai helikopterből.

— Itt maradok, hátha valami itteni fenevad prédának nézi a gépet. Sohasem lehet tudni — szólt Peter.

— Rendben — nyugtázta Jane. Nem volt kedve viccelődni. — Azt hiszem, tudom, hol lehetnek. Ha egy óra múlva nem jönnék vissza, menjen és hozzon erősítést!

— Értettem, igazgatónő — mégis vette a lapot, gondolta. — Nem fog csalódni bennem!

A lány nem ment bele további tréfákba. Vágott egy grimaszt, majd elindult a hegy felé.

A régi náci bázist a halott vulkánhegy belsejébe építették. Az egykor lávával telt üregek kitűnő építészeti adottságokkal rendelkeztek. Az idő Léthé fölött sem múlt el nyomtalanul. A második világháborús gépfegyverállásokat bevették a természet folyton hódító erői. A levegőbe terjengő kénszag őrizte még a tűzhányó emlékét. Bár a sziget létezéséről kevesen tudtak, Jane-nek a haditengerészet eligazításaiból bőven volt alkalma megismerni. A lány belépett a bázisra. A nyirkos betonlépcsők egy szűk folyosóra vezettek. Odabent dermesztő sötétség honolt, a hatást fokozta, hogy a folyosó negyvenöt fokos szögben lejtett. Jane Fox bekapcsolta elemlámpáját. A sziklába épített hosszú helyiség végén széles vasajtó terpeszkedett. Az otromba nyílás zárszárnyai tárva-nyitva álltak. A teremből, mely a folyosóról nyílt, démoni hangok hallatszottak. A lány közelebb ment s megbújt az egyik ajtószárny mögött. A bázis fala és a választott ajtószárny hegyesszöget zártak be, így Jane a résen keresztül beleshetett. A helyiségben nyolc alak képezte az idéző kört. Mindannyian hosszú fekete köpenybe voltak burkolódzva. Bár arcukat csukja takarta, kántálásuk alapján Jane be tudott néhány személyt azonosítani, John Lasty hangját rögtön felismerte. A kör közepén álló alak háttal ált Jane-nek. Ő vezette a szertartást. A lány beleborzongott a jelenetbe. Hirtelen megszólalt a centrumban álló Dr. Dealer.

— Nocsak, nocsak! Megérkezett a várva várt vendég! Jane, megtennéd, hogy ideállsz mellém a kör közepére? — e szavakkal Peter Stark megfordult. Jane arca elfehéredett. Úgy érezte nyomban elájul. Már maga sem tudta, hogyan és miért, de bevánszorgott a helyiség közepére. A szertartás a végéhez ért, az áldozat megérkezett.

— Jane, ha megengeded — folytatta Dr. Dealer. — Bemutatnám balga szolgáimat. Veled ellentétben ők nem önszántukból jöttek a szigetre. Vicces, hogy őket is ki tudtam játszani egymás ellen, nem? John Lasty például megpróbált elárulni engem, de hát minden nem sikerülhet neki, igaz-e? — vigyorogva a milliárdosra, majd a lányra nézett, aki csöppet sem találta szórakoztatónak az elhangzottakat. Stark tovább szónokolt.

— Ó, de illetlen vagyok! Be sem mutatkoztam. Engem Azazel-nek hívnak. Én vagyok az üresség és a halál démona. Az úr itt velem szemben, akit te John Lasty-nak látsz, ő nem más, mint az alvilági Pluto. Igen, ő is démon… Mellette biztosan felismered anyád gyilkosát, Ximen Ling-et, akinek megszállója Furiana, így szintén nem evilági lény. Átellenben…

Peter Stark sorra bemutatta előkelő vendégeit és torz mosoly ült ki az immár kicsit sem jóképű kapitány arcára:

— Téged pedig Belial-nak fognak hívni a szertartás elvégzése után! El sem tudod képzelni, mennyit kutattam, mire találtam egy hozzád illő démont! Szerencsére Budapesten volt alkalmam megszerezni a Belial megidézéséhez szükséges információkat. Kötözzétek meg! — adta ki gonosz parancsát. Mindenki, aki kicsit is letért az erkölcs isteni mércéjének útjáról, most az ördög prédájaként meredt a földön fekvő lányra és szó nélkül teljesítette Dr. Dealer utasításait.

Jane elméje kétségbeesetten védekezett a testét megszállni készülő démoni hatalommal szemben. A végén már imára kulcsolta volna szorosan összekötözött kezét, mindhiába. Az általa megálmodott világban Isten nem volt jelen. Megvoltak ugyebár nélküle is…

[Tovább](page44.html)