Epilógus

Epilógus

A feketeköpenyes férfi szemtanúja volt a parkban történt teljes jelenetnek. Átrohant a sétányon, egyenesen a földön fekvő lányhoz. Pulzust ellenőrzött, légzésszámot mért, majd Jane lábát nyolcvan fokban megemelte, ahogyan azt ájultaknál szokás. A lány szép lassan magához tért.

— Mi… történt… hol vagyok? — kérdezte elhaló hangon.

— Már jó kezekben, kedvesem. Dühös voltál és nem vetted észre a feléd tartó meteoritot… Peches e ritka esemény áldozatává lenni… — a férfi hangjából őszinte derű sugárzott. Jane Fox megdörzsölte szemhéjait. Rémálmának minden pillanatára pontosan emlékezett.

— Olyan furcsát álmodtam… Egy Isten nélküli világban kellett élnem…

— Akkor megnyugodhatsz gyermekem, az biztos csak rossz álom volt! Apropó, még nem mutatkoztam be: Felix Salt-nak hívnak. Tudod, én vagyok annak a gyülekezetnek a lelkésze, ahová édesanyád is jár.

— Aha… — a lány hangja még mindig gyenge volt. A lelkész felsegítette.

— Gyere, Jane. Hazakísérlek. Ha van kedved, közben megvitathatjuk az álmodat is. Én el sem tudom képzelni a világot Isten nélkül. Ugye elmondod, milyen? — kacsintott a lányra szeretetteljesen a férfi.

— Igen, valóban jó lenne elmondani valakinek… Huh! — Jane Fox megkönnyebbülten sóhajtott fel. A pásztor és az elcsatangolt bárány elindultak hazafelé. Jane hirtelen megtorpant.

— Várjon! Valamit ottfelejtettem — a lány visszaszaladt a tópartra. Mikor visszatért, büszkén mutatta Felix-nek újdonsült szerzeményét, a légkörben kavicsméretűre égett, piciny hullócsillagot.

[Vissza a Főoldalra](index.html)