Vádirat Aphroditéhez

Hozzátok száll könyörgésem,
Ó, istenek kik égben lakoztok.
Látjátok kínom, keservem,
Hisz mindent ti uraltok.
Bajom ugyanis ti okoztátok,
Egy közületek, a kecses, a szép,
Téged vádollak szép Aphrodité,
Istenek virága, te álnok, te drága.
Hisz kincse vagy te minden férfi
Szívnek, míg szerelmed nem lesz
Átok, s édes poharadban mérget találok.
Bosszúért kiálltnak az elhagyott lelkek,
A megcsalattak, kik szerelmet nem nyertek.
Vagy szerelmük ellopták, durván elorozták,
Szívüket százszor is összezúzták.
Mivel vígasztalod őket, ó istennő?
Te vágykeltő, te örök kéjelgő!
Mit adsz nekik az ellopott jövőért?
A meg nem született boldog percekért!
Mivel kárpótolod a sok kárhozottat?
Kiket szerelmükben bűnre csábítottad?
Hogyan támogatod az özvegyet, a gyengét?
Kiktől a zord halál vette el kedvesét!
Nem tudsz semmit tenni, te görögök bábja,
Aranyfejedet semmi sem bántja!
Nem tudsz tenni semmit, bálvány vagy nem több!
Téged csak egy bolond vádol, a szegény, a megtört…

Összezúzza szívünk a szerelem hulláma,
Lelkünket elviszi örök utazásra.
Ki tudja hol áll meg e nagy mívű gálya,
Kinél ér partot, s hol lesz hazája.